MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-09-17 741. öe. - 1986_VB 741/28

21 Sokan tagadják a két világrendszer antagonizmusát és az állam­közi kapcsolatokra vonatkozó békés egymás mellett élés, együtt­működés elvét kiterjesztik a nemzetközi kapcsolatok egészére, ideértve az ideológiai szférát is. Mindezek következtében fel­erősödtek a pacifista ideológiai áramlatok. A közgondolkodásban a két világrendszer történelmi küzdelmé­nek és szükségszerű együttélésének problémája nem kellően fel­dolgozott; időnként hol egyik, hol másik eleme kap nagyobb hang­súlyt. A békés egymás mellett élés politikájának gyakorlatával kapcsolatban ma is élnek illúziók, b. A közvélemény a fővárosban is megkülönböztetett figyelemmel kiséri a szocialista országok fejlődését, együttműködését. Ál­talános a megitélés, hogy a létező szocializmus előrehaladása a benne rejlő lehetőségekhez képest lassúbb, de ennek okát nem el­sősorban a szükségszerűen létező és újra keletkező ellentmondá­sokban, hanem a szubjektiv hibákban keresik. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdései iránt évek óta növekszik az érdeklődés. A ma jellemző "sokszinüség" a "regionalizmus" elfogadása a' pártközvéleményben is problémát okoz. Változatlanul ellenérzéseket váltanak ki a kommunista mozgalom belső problémái és vitái, amit a párttagság egy része megosztottságnak, a mozgalom gyengülésének minősit. Széles körű igényként fogalmazódik meg a kommunista- és munkásmozgalom akcióinak hatékonyabb összehangolása. Ugyanakkor a szociálde­mokrata pártokkal és más haladó erőkkel - a kölcsönösen kere­sett - kapcsolatfelvételeket a régi beidegződések alapján so­kan elutasitják, illetve taktikai jellegűnek tekintik. Közvéleményünk alapvetően helyesen értékeli hazánk helyzetét és szerepét a világban és helyesli az MSZMP nemzetközi tevé­kenységét, egyetért azokkal a kezdeményezésekkel, amelyek a bé­ke, a nemzetközi biztonság érdekében történnek. A magyar külpolitika az elmúlt időszakban - a többség szá­mára bizonyítottan - eredményeket mutatott fel a szomszédos országokhoz fűződő szövetségünk, barátságunk és szerteágazó együttműködésünk területein. Kapcsolataink sokféle tényei, 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom