MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-09-17 741. öe. - 1986_VB 741/25

18 A létező szocializmus változásával együtt változik a szocia­lizmusról alkotott kép, illetve a kivánatosnak tartott tár­sadalmi magatartás, tehát változnak a szocialista értékek is. Hazánkban a népi demokratikus átalakulás időszakában és a szocializmus épitése kezdetén a korábbi társadalom viszonyai­ból megmaradt értékek mellett megjelentek - gyakran tagadásukat jelentő - uj értékek, melyek egyszerre szembekerültek egymással és a társadalmi gyakorlattal, sokszor ötvöződtek és kölcsönö­sen kioltották hatásukat. Volt, amikor igazodtak, módosultak, illetve kiszorították egymást. A sokféle értékekből éppen a társadalon szükségszerű, többszöri átrendeződése és az érté­kek szocialista természetének gyakori tisztázatlansága miatt nem érvényesül egységes erkölcsi értékrend. A történelmi fejlődésnek inkább az un. lineáris képe ala­kult ki, amely szerint az egyik elért eredmény mintegy auto­matikusan ujabb eredményeket von maga után. Ezzel szemben a tár­sadalomban - külörlösen az utóbbi években - váratlan, előre ki­számithatatlan ellentmondások jelentek meg. A korábban vilá­gosnak láttatott távlatok elhomályosodni látszanak. Ennek oka - többek között - a társadalmi ellentmondások kezelésében meg­levő gyakorlatlanságban keresendő. A napi, aktuális problémák általában háttérbe szoritják a lényegi összefüggéseket, a hirdetett értékrend és a mindennapi gyakorlat között sokasodó, mélyülő ellentmondások a szocialis­ta értékrend leértékelődését tükrözik. Ezt sokszor "megerősiti" a propaganda, a marxizmus oktatása, amely nem mindig tart lé­pést az élet által felvett kérdések ideológiai tisztázásával, jó, ha "panel-válaszok" születnek. A marxista-leninista világnézet terjedése és hatása az elmúlt években összességében szűkült, gyengült. Ugyanakkor többféle marxizáló, nem marxista, illetve tudatosan antimarxista világ­nézet hatása erősödik és gyengiti a marxizmus hegemóniáját. Felélénkült a pozitivizmus, a pragmatizmus, a világnézeti "harmadikutasság" is beszivárog a közgondolkodásba. Az emberek egyéni értékorientációjában a marxista világnézet nem tölti be azt a hegemón szerepet, amelyet a marxista ideológia a lr

Next

/
Oldalképek
Tartalom