MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-09-17 741. öe. - 1986_VB 741/10

csak kisebb része képes sikerrel megbirkózni az uj és nehezebb feladatokkal; az ideológiai munka felfogása, stilusa, illetve gyakorlata a kivánatosnál lassabban változik. Ennek oka - többek között, - hogy a társadalmi-politi­kai életben és a párt munkájában a fő figyelem első­sorban a gazdasággal kapcsolatos tevékenységre irányul. A gazdaság uj fejlődési pályára állitására tett kezdemé­nyező lépéseinkhez képest az ideológiai munka törvény­szerűen fáziskésésben van, a politikai cselekvés elvi alapjainak fejlődését nem kiséri megfelelő, az elméle­ti hátteret is feltáró propaganda. Ezt erősiti a - sok vélemény szerint - terjedő ideológiai konzervati­vizmus, amely gátolja a gyorsan változó világ uj igaz­ságainak felismerését és neheziti a belőlük adódó kö­vetkeztetések levonását. Nem hagyható figyelmen kivül, hogy a párt propagan­dája mellett a köztudat alakitásában nagy szerepe van a családnak, az iskolai nevelésnek, a tömegkommuniká­ciónak, az ismeretterjesztésnek és a művészeteknek. Ha­tásuk azonban sok esetben nem azonos irányú; mert tény­anyagukban, értékeléseikben gyakran eltérő tartalmakat közvetítenek. Tekintetbe kellett venni azt, hogy más világnézetek és politikai törekvések igyekeztek erősiteni befolyásu­kat, sokirányú hatásukkal tartósan számolni kell. AO

Next

/
Oldalképek
Tartalom