MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-09-03 740. öe. - 1986_VB 740/28

7­technológiák alkalmazása, versenyképes bérszínvonal elérése révén a gazdálkodó egységek javítsák munkaerő­megtartó képességűket. - A párttagok, pártszervezetek segítsék és ellenőrizzék gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását. Szemlélet­formáló munkával érjék el a döntésekkel való cselekvő azonosulást. Lássák el a kádermunka terén rájuk háru­ló feladataikat. Ki kell dolgozni a kerületünkben szá­mottevő arányt képviselő kisvállalkozások pártirányí­tásának kereteit és módszereit. III. A pártmunka fejlesztése Pártmunkánk fejlesztésének fő követelményei: a párt esz­mei, politikai, cselekvési egységének, fegyelmének állan­dó megújítása és erősítése: a pártszervezetek politikai hatásának, befolyásának és tekintélyének fokozása: a párt­tagság meggyőződésen alapuló határozott kiállása, s mind­ezek eredményeképpen a párt és a tömegek közötti bizalom helyi eszközökkel történő gazdagítása, a dolgozók és a lakosság hatékony mozgósítása a szocializmus építésére, feladataink megoldására. A változó körülmények között ez a kispesti kommunistáktól, pártszervezetektől is munkánk folyamatos megújítását(ered­ményeink továbbfejlesztését igényli. Erősítsük a pártélet X.8

Next

/
Oldalképek
Tartalom