MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1986

1986-07-09 738. öe. - 1986_VB 738/48

- 4 ­Több helyen - bár a taglétszám ezt lehetővé tenné - eddig azért nem hoztak létre pártalapszervezetet, mert nem találtak olyan párttagokat, akik alkalmasak párttisztségre és vállalják is. Néhány helyen ezt úgy hidalták át, hogy több kisszövetkezet párttagjaiból alakítottak közös pártszervezetet. Az ipari szolgáltató szövetkezeti szakcsoportok kerületenkénti elhelyezkedéséről, tevékenységükről rendkívül hiányosak az isme­retek. Ennek oka, hogy a szakcsoportokat az alapítók székhelye szerinti tanácsok tartják nyilván és az alapító szövetkezetek zömmel nem budapestiek, illetve a szakcsoporttal nem azonos ke­rületben vannak. A KSH Fővárosi Igazgatóságának kimutatása szerint Budapesten összesen 890 szakcsoport működik. A szakcsoportokban dolgozó párttagok számáról nincs adatunk, mindössze anyit tudunk, hogy a kerületi pártbizottságok 6 szakcsoportban működő pártalapszer­vezetet irányítanak és ezeknek összesen 71 tagja van. Budapesten 5.400 Gazdasági Munkaközösség és Polgárjogi Társaság működik. A GMK-kban 152 párttag dolgozik. A Polgárjogi Társasá­gokban dolgozó párttagok szervezetileg a lakóterületi-körzeti pártszervezetekhez tartoznak. Mivel a pártstatisztikákban ada­taik külön nem jelennek meg, számukat nem tudtuk megállapítani. Az önálló gazdasági munkaközösségekben és polgárjogi társaságok­ban dolgozó párttagok szervezetileg a lakóterületi-körzeti alap­szervezetekhez tartoznak. Tevékenységüket és közéleti aktivitá­sukat a kerületi pártbizottságok és a lakóterületi-körzeti párt­szervezetek nem azonosan értékelik. Egyaránt tapasztaltunk pozi­tív és negatív megítéléseket. A körzetek véleménye szerint akik össze tudják és akarják egyeztetni gazdasági tevékenységüket a pártmunkával, azokkal a körzetekben nincs probléma és ők is jól 6-8 0*«A0O8 LCV£iTjlR

Next

/
Oldalképek
Tartalom