MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985
1985-05-29 714. öe. - 1985_VB 714/37
- 5 jét, másrészt arról adnak pontos tájékoztatást, hogy egy-egy konkrét témát mikor és hányszor tárgyalt vezető testület /napirendjegyzék/, vagy arról, hogy az osztályok által felügyelt területek munkájáról milyen írásos anyagok készültek. Ez utóbbiról a tematikus katalógus ad tájékoztatást, amelyet az MSZMP BB 1956-197 7 *. évi iratairól készítettünk, s amely rendkívüli mértékben gyorsítja a tájékozódást, segíti a kutatószolgálatot. A tematikus katalógus továbbfejlesztésén, illetve országosan egységes rendszer kimunkálásán a központi pártarchívum fáradozik, s ebben az előkészítő munkában mi is részt veszünk. Az archívum kezelésében van egy kis kézikönyvtár és folyóirattár, amelyet egyrészt szakkönyvtárként, másrészt az apparátus munkája segítésére tartunk fenn. Az elhelyezésben gondjaink vannak, mert az állomány gyarapítására nincs lehetőségünk, illetve az csak akkor lehetséges, ha a ház felújítási munkálatainál a tervezés figyelembe v^feszi az ilyen irányú igények kielégítését is. A kézikönyvtár legértékesebb gyűjteménye a helytörténeti gyűjtemény, amely a Budapest történetére vonatkozó eddig megjelent müveket tartalmazza, az összes eddig napvilágot látott kerület-történeti kézikönyveket és megyei helytörténeti kiadványokat, lexikonokai, biográfiákat. A folyóirattár az osztályok munkájához szükséges legfontosabb periodikákat tartalmazza. Mi őrizzük és kölcsönözzük a Politikai Főiskola budapesti hallgatói által készített szakdolgozatokat is. 1979-85 között 383 könyv és folyóiratkölcsönzést bonyolítottunk. 2k esetben kerestek meg bennünket politikai főiskolai szakdolgozat kölcsönzéséért. A pártszervek gyakorlati munkáját elsősorban kölcsönzéssel, illetve az iratokban foglalt adatok rendelkezésre bocsátásával segítjük. 37