MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985
1985-03-06 708. öe. - 1985_VB 708/27
- 22 tiltások és retorziók ajánlóival, a központi intézkedések túlbecsülőivel, mert már alkalmatlanságukat bebizonyított módszereket ujitanának fel. És vitatkozunk azzal is, ha a valóságos problémák konkrét megoldására vonatkozó javaslatok helyett a reform, a demokrácia, a nyilvánosság varázsigeszerü emlegetésével próbálnak egyesek minden bajunkra gyógyirt találni. Kedves Elvtársak! Ilyen években, amilyeneket a közelmúltban éltünk át, nem csoda, hogy társadalmunkban megélénkültek a viták. Ez mindenképpen jó dolog, még akkor is, ha egyes viták mellékvágányra csúsztak, ha elhangzottak átgondolatlan és szélsó'séges vélemények is, ha a viták módszere, stilusa gyakran nem megfelelő volt is. Ugyanis a vitákból, a nézetek /s hátterükben az érdekek/ ütközéséből születhetnek az előrelendítő szintézisek, a szocialista tartalmú közmegegyezés, ami társadalmi közös cselekvésünk alapja. Mi, magyar kommunisták igyekszünk türelmesnek lenni a miénktől eltérő álláspontok, eszmék és képviselőik iránt, korrekt eszmecserében próbáljuk őket meggyőzni igazunkról. Megvan bennünk a befogadókészség, a jószándék feltételezése, a megértés. Tiszteletben tartunk minden, a szocializmus, a haza iránt elkötelezett érvet. Egészen addig, amig szocialista rendszerünk, politikánk alapjai ellen valaki cselekvően fel nem lép. Mi, budapesti kommunisták, ilyen vitapartnerekkel az átlagnál gyakrabban kerülünk szembe, az ellenzéki elemek zöme a fővárosban található. Aktivitásuk a beszámolási időszak első felében erősebb volt, egyes akcióikkal nem lebecsülhető hatást értek el, viszont az utóbbi években tudatos politikai munkánk eredményeként aktivitásuk visszaesett. Szocializmusellenes nézeteik a budapesti munkásság körében nem leltek talajra, s az értelmiség soraiban sem tud tak számottevő politikai befolyásra szert tenni. Bizunk abban, hogy a fővárosi lakosság érettsége már nem is teszi lehetővé, hogy politikai nehézségeket okozzanak, de ennek érdé kében a párt tagjaitól elvárjuk, hogy bármiféle fórumon, l^