MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985
1985-08-21 718. öe. - 1985_VB 718/30
25 feltételek mellett a lakosság életkörülményeinek megőrzése, a legfontosabb területeken annak kisebb mértékű javítása csak a rendelkezésre álló eszközök priorizált területekre koncentrált, ésszerű, takarékos felhasználásával és hasznosításával és más területek háttérbe szorulásával közelithető meg. Ugy Ítéljük meg, hogy az előterjesztett koncepcióban e követelményeknek eleget téve olyan programot tudtunk körvonalazni, amelynek végrehajtásával megőrizzük, számos területen érzékelhetően, másutt szerényebb mértékben, de tovább javítjuk a főváros lakosságának életkörülményeit. Az indokolt szükségletekhez mérten azonban több területen számolni kell ellátási gondokkal, a meglévő feszültségek továbbélésével, ujak keletkezésével, azzal, hogy több területen még a jogos igények kielégítésére sem lesz lehetőségünk. Ezek közül csak a legfontosabba.kat kie melve; nem tudjuk a fővárosban a társadalmilag indokolt mértékben és az országosan előirányozhatóhoz hasonló nagyságrendben javítani az átlagosnál egyébként is kedvezőtlenebb lakáshelyzetet, amely komoly társadalompolitikai feszültséget fog okozni, - a középfokú oktatás tantermi feltételeit csak olyan erőfeszítések és rendkívüli intézkedések árán tudjuk biztosítani, amelyeknek negatív társadalmi, közvéleményi visszhangjával számolnunk kell, - az intézmények fenntartására előirányzott évi 3 % dologi kiadási többlet csak kis részben fedezi a várható áremelkedéseket és az indokolt igényeket. Ezért nagyon szigorú és takarékos gazdálkodással lehet csak az intézményeinket működtetni,