MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985

1985-06-19 715. öe. - 1985_VB 715/22

- 2 ­A fővárosi népfrontmozgalom fordítson továbbra is megkülönböz­tetett figyelmet az alapvető társadalmi osztályok és rétegek, a vallásos és nem vallásos emberek, a különböző nemzedékek együttműködésére és mozgósítsanak aktiv közéleti cselekvésre. Fokozzák a fiatalok nagyobb aránya bevonását a népfront külön­böző akcióiba, dolgozzanak ki uj munkaformákat a fővárosi if­júság lakóhelyen történő befolyásolása érdekében. Minden szin­ten fejlesszék tovább együttműködésüket a fővárosi társadalmi szervekkel, munkájuk ezáltal is váljon összehangoltabbá és ered­ményesebbé . Fórumok szervezésével teremtsenek lehetőséget a konstruktív vi­tákra, a különböző nézetek, javaslatok és kezdeményezések kifej­tésére és megismerésére. Ugyanakkor határozottan lépjenek fel a szocialista céljainkkal, nemzeti érdekeinkkel ellentétes néze­tekkel szemben. A Hazafias Népfront fővárosi szervei továbbra is vállaljanak ak­tiv szerepet az építőmunka feladatainak elvégzésében. Segítsék elő a VII. ötéves terv gazdasági és várospolitikai feladatainak megvalósítását, vegyenek részt a helyi tervek előkészítésében, megismertetésében és vég rehajtásában. Az országgyűlési képvise­lő és tanácstag választások tapasztalataira alapozva a lakosság szélesebb rétegeit vonják be a várospolitikai, területfejlesz­tési munkákba, a társadalmi értékek megvédésébe. Az eddigi eredményekre épitve fejlesszék tovább a közoktatási és közművelődési területen végzett munkájukat. A szülői munka­közösségekre alapozva segítsék elő a gyermeknevelésben szüksé­ges munkamegosztás és felelősség megfelelő érvényesítését a szülők és az iskola kapcsolatának erősítését. A főváros időskorú lakosságának életkörülményeit a társadalmi és tömegszervezetekkel együttműködve rendszeresen kisérjék fi­gyelemmel. Szervezzék közéleti tevékenységűket, segítsék sajá­tos gondjaik megoldását. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom