MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984
1984-02-22 680. öe. - 1984_VB 680/50
-16 A középiskolai pártszervezetek nevelőmunkájának eredményeként évente 4-6 fő végzős diák párttagfelvételére is sor került. Az iskolai pártszervezetek betöltik politikai nevelő szerepüket, hatásköriségük gyakorlásával erősítik a munkahelyi demokratizmus kibontakozását, a kádermunka fejlesztését. A pártvezetőségek felkészültsége változó. Az utóbbi két évben megtartott kerületi titkár képzés révén a titkárok politikai vezetői munkáját sikerült javítani, szakszerűbbé tenni. A munkában megfáradt elvtársak esetében éltünk a személycsere lehetőségével is. Az intézmények vezetői a Végrehajtó Bizottság előtti beszámoltatáskor egyre színvonalasabb politikai munkáról adnak számot. A pedagógus állomány átlagéletkora csökkent, így sok a KISZ-es korú fiatal. A Pedagógus KISZ Bizottság irányítása alatt 36 alapszervezet, 500 fős tagsággal dolgozik, szervezettségük közel 80 %. Ma már a legtöbb iskolában és óvodában önálló KISZ alapszervezet működik. A Budapesti Pártbizottság és annak Művelődési Osztálya folyamatos segítője közoktatáspolitikai munkánknak. A rendszeres tájékozódás, a tapasztalatcserék lehetőséget biztosítottak arra, hogy megismerjük a fejlődés fő irányalt, más kerületek munkáját és politikai támogatást kapunk terveink megvalósításához. A politikai irányító munkával jól párosult az a közvetlen szakmai segítségadás, amely a Fővárosi Tanács Művelődési Főosztálya részéről megnyilvánult. A Főosztály vezetői és munkatársai gondjainkat ismerve megoldásukban mindennapos munkával közvetlenül is segítettek. Örömmel vettük, hogy a Főosztályon mind az általános iskolai fejlesztési program megvalósításában, mind a tervezett középiskolai koncepció kialakításában, anyagi és erkölcsi támogatásokban szövetségesre találtunk. Összefoglalóan úgy ítéljük meg, hogy az oktatáspolitikai határozat végrehajtása érdekében a kerületi Tanács és művelődésügyi ágazata Pártbizottságunktól minden politikai támogatást megkapott, biztatást az új módszerek, eszközök felkutatásához, alkalmazásához. Minden eredményt, pozitív változást elismerően nyugtáztunk. A felmerülő akadályok elhárításában konkrét segítséget nyújtottunk. Az elért eredményekre méltán büszkék lehetünk, de nem lehetünk elégedettek. Továbbra is szorgalmaznunk kell az oktatónevelő munka tárgyi-, személyi feltételeinek javítását, a gyermekek műveltségi szintjének növelését. Pedagógus pártszervezeteink legfontosabb feladata, hogy legyenek részesei a nyugodt iskolai légkör megteremtésének, támogassák az iskola, az intézmény vezetését az igényes munka megkövetelésében, a rend, a fegyelem megszilárdításában, a korszerű módszerek alkalmazásában, az oktatás-nevelés tartalmi színvonalának fejlesztésében. Feladataink: A kongresszusig hátra lévő időszakra feladatainkat a Központi Bizottság 1983. április 12-13-i határozata alapján kialakított állásfoglalásunk, valamint éves munkatervünk tartalmazza. a>