MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984
1984-10-17 697. öe. - 1984_VB 697/9
- 3 származó bevétellel csökken a beruházási költség. Előirányzat: 107.217 E Ft II. KÖRZETI PARTHAZAK Az elmúlt négy évben jelentősen, ki,369-ről 48.751 főre emelkedett a körzeti nyugdíjas párttagok létszáma. Arányuk a budapesti párttagság létszámához viszonyítva meghaladja a 22 %-ot. Jelentősen, 40 alapszervezettel nőtt a körzetek száma is. Mindez szükségessé teszi, hogy folytassuk az új körzeti pártházak építésének programját. Kétféle megoldási változatot javasolunk: 1. Az új lakótelepeken társulásos beruházás formájában /a Fővárosi Tanács VB Beruházási Főosztályával egyeztetve, 50 %-os költségmegoszlással/; 2. másutt, ahol nem vehető igénybe a Fővárosi Tanács támogatása - a kerületi pártbizottságok által jelzett igények alapján pártberuházásban valósuljanak meg az új körzeti pártházak. Az előzőeknek megfelelően 1. társulásos beruházás formájában javasoljuk az új lakótelepi politikai centrumok kialakítását az alábbi helyeken: IV. kerület Káposztásmegyer II. ütem /66OO-IOOOO lakás/; VIII. kerület Józsefváros III.A-B. ütem /1600 lakás/; XIII. kerület Béke és Tatai út /4300 lakás/; Vizafogó II. ütem /2700 lakás/; XIV. kerület Mogyoródi út, Jerney u. /1600 lakás/; XVI. kerület Centenáriumi ltp. /2600 lakás/; XX. kerület Pesterzsébet Határ u. /23OO lakás/; Szentlőrinci u. /3000 lakás/; XXI. kerület Csepel V. ütem /3150 lakás/. Összesített előirányzat: 34.500 E Ft 2