MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984

1984-10-03 696. öe. - 1984_VB 696/48

- 13 ­vezettnél erőteljesebb létszámelvándorláshoz. További feszültséget okoz a fővárosi kivitelező szervezeteken belül, hogy a felújítási munkákra berendezett tanácsi vállalatok havi átlagbére 6-700 forinttal alacsonyabb a minisztériumi válla­latok és mintegy 400 forinttal az építőipari szövetkezetek átla­gánál. A kisérleti jövedelemszabályozásban tavaly óta résztvevő szerve­zetek bérfejlesztése mintegy 80 %-ls.al meghaladta az ágazat fővá­rosi átlagát. Ezek közül egy-két szervezet az elvárható mértéken túl használta ki bérfejlesztési lehetőségét. Ez év első felében a korábbiakhoz képest nőtt a bérek és teljesitme. nyék összhangját nem biztosító kivitelező szervezetek köre/vala­mennyi érintett elsőszámú vezetővel szemben felelősségrevonás tör­tént/. Az évi 9-10 ezer fős ipari tanuló igénybejelentésnek az iskolák csak felét tudják biztosítani. A jelenlegi demográfiai adottsá­gok módot adnának a tanulólétszám növelésére, de a képzés exten­zív növelését gátolja a fiatalok érdektelensége, valamint az ok­tatás intézményi, tárgyi és személyi feltételeinek szűkössége. A kivitelező szervezetek egy része többirányú kezdeményezéssel növelte tanulóinak számát. Jellemző azonban az érdektelenség a vállalatok, szövetkezetek többségénél, mivel a tanittatási költsé­gek jelentősek, a tanulóknak viszont csak 20-60 %-á.t tudja meg­tartani. 8./ A kivitelező vállalatok többségének alakalmazkodő képessége és mobilitása nehezen követte a változó igényeket, ezért szervezeti rendszerük felülvizsgálatára és a szükséges szervezetkorszerűsíté­sek kijelölésére került sor. A változások döntően vállalati belső AB

Next

/
Oldalképek
Tartalom