MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984
1984-07-11 690. öe. - 1984_VB 690/43
9 egy alkalommal tartottak /ez kötelező volt, a VB elé kerülő jelentés szerepelt napirendjén/. A lap munkatársai igénylik azoknak a fórumoknak demokratikus működtetését, amelyeken lehetőségük van a lapkészítéssel, a szerkesztőség helyzetével kapcsolatos problémáik megvitatására, a szerkesztőség vezetése által "feldobott" elképzelések eldöntésére, lezárására. c_/ Az Esti Hirlap pártszervezetének kulcsszerepet kell betöltenie a szerkesztőség rendjének, munkafegyelmének, belső légkörének alakitásában, a munkahelyi demokrácia fejlesztésében. A pártalapszervezet 1983 augusztusától napjainkig három taggyűlést tartott /ebből egyik az év végi értékelő taggyűlés, a másik a Budapesti VB elé menő jelentést megvitató taggyűlés volt/. Rendszertelenebbé váltak az ujságirók továbbképzését szolgáló politikai akadémiai előadások. Az elmúlt közel egy évben a tervezett hat politikai akadémiai előadásból egy került megrendezésre. Az állami vezetéssel való kritikátlan együttműködésre hivatkozva, ez ellen tiltakozva az egyik pártvezetőségi tag lemondott a pártvezetős égben betöltött tisztségéről. Az Esti Hirlap szerkesztőségében kialakult nem megfelelő légkör rendszeresebb, alkotóbb, demokratikusabb pártéletet igényelne. d/ A Végrehajtó Bizottság 1984. március 21-i határozata az uj főszerkesztőhelyettes kinevezéséről, a szerkesztőbizottság létrehozásáról, hatáskörének szélesítéséről, az Esti Hirlap vezetésének megerősítését, a szerkesztőség rendjének, munkamoráljának megszilárdítását célozta. Az eltelt rövid idő alatt érdemleges változások azonban még nem következhettek be. 2. a/ Az APO ugy itéli meg, hogy a napi munkakapcsolat javitására a Budapesti Pártbizottság és az Esti Hirlap szerkesztősége között olyan értelemben van szükség, hogy a Budapesti Pártbizottság által kezdeményezett témák, az Esti Hirlaphoz eljuttatott kéréseknek, illetve a megállapodásoknak megfelelően, il