MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984
1984-07-11 690. öe. - 1984_VB 690/29
• - 24 6. Szükséges adottságainkhoz mérten a lap szerkesztési, megjelenési, anyagi, technikai feltételeinek továbbfejlesztése, ügy érezzük, a mai hirrobbanáshoz és hiráramláshoz mérten kevés a naponkénti nyolc oldal, amelynek jelentós felületét is /15-25 %/ hirdetések, műsorok, egyéb közlemények töltik meg. Azt javasoljuk, ha meglesznek hozzá a feltételek, hogy az Esti Hirlap naponta 12 oldalas legyen, ebből 2 oldal hirdetés. A lapfejlesztés - mivel a két kiadásra, a gyakoribb mutációra technikailag, belátható időn belül nincs lehetőség - papirgondjaink ellenére is, mindenképpen indokolt. Az ofszet nyomásra való áttérés számunkra ma még illúzió azért is, mert a jelenlegi költség hétszeresébe kerülne a lap előállitása /a jelenlegi bérszínvonal mellett/. 7. Szombaton 120 ezerrel kevesebb példány kerül az utcára, mint más hétköznapokon. A szerkesztőség előtt is uj helyzet alakult ki: a szabad szombatok bevezetésével a város életrendje alapvetően megváltozott, ehhez alkalmazkodni kell, utolérni az olvasót. Az utóbbi hónapokban külön szolgáltatási - műsor - oldalakkal kísérletezünk, ezt folytatni kell a jövőben is. /Az alacsony példányszámban szerepe van a rossz postai terjesztésnek is, oda sem jut el a lap, ahová simán eljuthatna. E területen még sok ezres tartalékunk van./ Z3