MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984
1984-06-13 688. öe. - 1984_VB 688/9
2 A Politikai Bizottság 1983. március 29. ülésén hozott állásfoglalásnak megfelelően a nagyvállalatok decentralizálása során létrejött vagy újonnan alakitott kisvállalatokat, leányvállalatokat, illetve kisszövetkezeteket nem soroltuk a kiegészitő,kisegitő gazdasághoz, de a teljeskörü tájékoztatás érdekében a 2. sz. mellékletben bemutatjuk működésük főbb vonásait. A jelentés célja, hogy bemutassa az általánosítható tapasztalatokat és javaslatot tegyen a további feladatokra. A jelentés összeállításánál felhasználtuk a kerületi pártbizottságok tapasztalatait, a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság és PM Ellenőrzési Főigazgatóság Fővárosi Igazgatóság ellenőrzési anyagait, a KSH Fővárosi Igazgatóság és a Fővárosi Tanács elemzéseit, jelentéseit. I. A kiegészitő,- kisegitő gazdálkodási formák működésének általánosítható tapasztalatai. A fővárosban - 1983. december 31-ig - a kiegészitő,- kisegitő gazdaságokban több mint 110 ezer fő tevékenykedett. Ebből az újonnan létrejött 8333 szervezetben közel 79 ezer fő dolgozott, a magánkisiparosok és magánkereskedők száma 31703 fő volt. Az uj szervezetek 2/3 része a szocialista szektoron belül tevékenykedik, 1/3 része a magánszemélyek által létrehozott gazdasági munkaközösség. A foglalkoztatott létszám 85 %-a a szocialista szektorhoz kapcsolódva folytatja tevékenységét. A fővárosban - az egységek száma és a foglalkoztatott létszám alapján - arányában a vállalati gazdasági munkaközösség a legnagyobb, itt volt a legnagyobb mérékü növekedés is. Csökkent az önálló gazdasági munkaközösségek alakulásának dinamikája. Kedvezőbb feltételek között működő GMK-vá váló átalakulással csökkent a polgári jogi társaságok száma.A kereskedelemben - elsősorban a vendéglátóiparban - folytatódott a szabadkasszás üzemelési mód felváltása a szerződéses üzemeltetés alkalmas formáival. ORSHÁÖOS LEVÉLTÁR '. 3 Mr