MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984
1984-05-16 686. öe. - 1984_VB 686/36
- 3 mozgalmi szervekkel együtt valamennyi iskolatípusra kiterjedő, a felszabadulás utáni évtizedeket bemutató nagyszabású honismereti pályázatot hirdetünk. A következő tanévben jobban kivánunk foglalkozni a tanulók történelmi és társadalmi ismeretei fejlesztésével, amihez hatékonyabb eljárásokat is keresünk a történelem és filozófia tantárgyak keretében. Igyekszünk lépést tartani az itthoni és a világban végbemenő változásokkal, hogy a tanulókat fogékonyabbá tegyük a. politikai kérdések iránt. Az előrehaladás nagyobb nyitottságot, a mai konkrét valóság mélyebb megértését, a problémák iránti fokozott érzékenységet követeli. A történeti látás- és gondolkodásmód kialakitása különösen fontos a szocialista tudatformálás olyan területein is, mint a szocialista hazafiság és az internacionalizmus erősitése. A következő tanévi továbbképzéseken növelni fogjuk a közelmúlt és napjaink történetéről szóló foglalkozások számát. Hatékonyan kivánjuk segiteni az iskolákban folyó politikai nevelést azzal is, hogy pótoljuk a felszabadulás utáni sorsformáló évtizedek eredményeinek bemutatásához szükséges eszközöket. Valamennyi fővárosi iskolának a történelem és társadalmi ismeretek tanításéhoz elkészitjük hazánk felszabadulása utáni 4 évtizedét bemutató kép- és dokumentumgyűjteményt. Az uj pedagógiai dokumentumok bevezetése a középfokú oktatásban befejeződött, az általános iskolákban és a gyógypedagógiai intézményekben még folyamatban van. A pedagógusokat az uj tantervekre már korábban felkészítettük, de az uj szemlélet elsajátítása érdekében az 1984/85-ös tanévben is kiegészito, speciális tanfolyamokat szervezünk az érdeklődő pedagógusok részére, amelyeken korszerű eljárások alkalmazásával az uj tantervek témaköreit feldolgozzuk. A nevelőotthonokban a Fővárosi Tanács VB határozatainak megfelelően tovább folyik a pedagógiai munka korszerűsítése. Négy nevelőotthonban széles korhatárú, heterogén csoportokat hoztunk létre és kimunkáltuk a családiasabb nevelés módszereit. %