MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984

1984-05-02 685. öe. - 1984_VB 685/64

- 21 ­r2' iZ i T>±: ^: J-/':--.:r.r-T^\. YV."* é e' v'^' ^:ü ^5á fc;",. illetve ezen Q téren a p-h-tirányivés ozinvui.alányk javulásai;. IVeken keresztül húzódó kádergondok után a HISZ Bizottság ér Ü.A apparátus is Megbízható" partnerként vesz riszt a politika alukitásában kerületi szinten. Az egyes ütemeknél. intézr.v:"::yiknél változó* c, tomegbef olyasuk. 1230 óta - emelkedő létszám mellett - folyerr.atosan nőtt a KISZ szervesettscge, kerUleti szinten /46 '-ról 51 £-ra/, s ezen belül valamelyest a munkásfiatalok szervezettsége is javult /31 #-ról 32 >j-r&/. ÍJ helyzettol még nerj lehetünk elégedettek. A KISZ Bizottság í'ő feladatának tekinti politizáló szerepének, az ifjúságra gyakorolt ideológiai hatásának növelését. C. : ;;,'.­,eger ,\ -.•: Pártbizottságunk a £11 • kongresszus óta eltelt idő ­szakban igyokossett - a Bp-i TI. és PV3. határozatainak figyelembe­vételével - javiteni önálló elemző tevékenységét. Testületi hatá­rozatai 0:/tönösték a pártszervezeteket arra, hogy a párt vezető szerepét, a cselekvési egységet nap, mint nap saját maguk is biz­tcsitaák. volyamatus^n azon előtt tartjuk a tömegek között végzett tudatos CG rendszeres politikai munka szükségességét. Mindezek h-rtása mérhető kerületünk általános és politikai fejlő­désében, ez ipari üzemek gazdasági eredményeiben, a párt és a tör.egszorvezotek er.jbert és környezetet formáló tevékenységében. * 6S •

Next

/
Oldalképek
Tartalom