MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983
1983-04-06 658. öe. - 1983_VB 658/122
MELLÉKLET Budapest Főváros Tanácsának 1983. II. negyedévi sajtóés jogpropaganda munkaterve T. A sajtóterv összeállításánál alapvető feladatunknak tartottuk a főváros hatodik 5 éves terve 1983. évi feladatainak sokoldalú bemutatását a hírközlő szervek utján, a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatását az év kiemelt feladatairól, az egész fővárost érintő eseményekről. Az éves feladatterv elkészítésénél figyelembe vettük a Budapesti Pártbizottságnak a főváros sajtómunkájával kapcsolatban, az elmúlt évben kialakított állásfoglalását, a nyilt várospolitika sajtóban való tükröztetését, a lakossággal való párbeszéd erősítését, a különböző fővárosi társadalmi szervekkel való jobb együttműködést a tervszerű, rendszeres és koordinált sajtótevékenység biztosítására, valamint a Fővárosi Tanács VB-a által 1982-ben, a Külügyi- és Sajtó Önálló Osztály beszámoltatásakor kapott feladatokat. Kiemelt feladatunknak tartjuk az év folyamán is a városházi tudósítóink sokoldalú belső informálását - elsősorban háttérbeszélgetések utján, hogy terveinket megismerve még célirányosabban tudják feladataikat elvégezni: a lakosságot felkészíteni egy-egy várható intézkedésre, eseményre, mozgósítani különböző akciókban való részvételre, hitelesen és gyorsan tájékoztatni minden lényeges kérdésről. Törekszünk a Városháza, a kerületi tanácsok belső életének, tevékenységének az eddigieknél sokoldalúbb bemutatására a tisztségviselő elvtársak, a szakigazgatási szervek vezetői és a kerületi tanácsok elnökeinek segítségével . Áll