MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983
1983-01-12 652. öe. - 1983_VB 652/66
- 6 A beszámoló taggyűléseken viszonylag kevesebbet foglalkoztak a pártélet kérdéseivel. Ennek oka az, hogy a közelmúltban ezt a munkamódszer, munkarend kapcsán bővebben elemezték. Ahol ezekről szó volt, ott a már ismert eredmények és gondok szerepeltek. Szinte valamennyi területen a pártegység, a pártfegyelem erositését, a tömegkapcsolatok, a párttaggá nevelés javitását határozták meg legfontosabb feladatként. II. FELADATOK A beszámoló taggyűlések betöltötték szerepüket, jó légkörű kommunista tanácskozások voltak. A párttagság véleménye egybe esik a BPB 1982. november 3o-i ülésének helyzetmegítélésével és az ott elhatározott feladatokkal. A véleménycserék, viták a pártegység erositését szolgálták, szélsőséges megnyilvánulások kevés esetben fordultak elő. Általános tapasztalat, hogy a párttagság nagyobb részt kivan vállalni a politika alakításából, a feladatok megvalósításából. Az elhangzott hozzászólások is jelzik, hogy több, az élet által felvetett kérdésben tapasztalható bizonytalanság és értetlenség. Ezért: 1. Az alapszervezeteket irányitó pártszervek gondosan értékeljék, elemezzék azokat a politikai kérdéseket, amelyekre egy-egy alapszervezetben vissza kell térni, amelyekre választ kell adni. Használják fel erre a soron következő pártnapokat és más formákat is. Felelős: kerületi PB-k első titkárai Határidő: 1983. március 31. GG