MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983

1983-03-23 657. öe. - 1983_VB 657/60

- 8 Figyelembe kell venni azokat a körülményeket, melyek között az alapszervezetek dolgoznak. A termelő' területen tevékenyke­dő pártalapszervezeteknek több nehézséget kell leküzdeniük. /A szövőgép mellett, vagy a szalagnál dolgozó párttagok és pártvezetőségi tagok elmondták, hogy sokszor képtelenek nevelő munkát végezni, mert akkor a gépük áll. Ezt a termelés megérzi és ha a gépet otthagyják már nem példamutatóak. A funkciót vál­laló párttag dilema elé kerül, mert környezete csak azt látja hogy munkáját otthagyta,- munkaidő után viszont, a dolgozók és a fiatalok nemigen maradnak ott különböző rendezvényeken, ahol nevelő-munkára nyilna lehetőség./ Könnyebb a pártalapszervezetek helyzete az alkalmazotti és ér­telmiségi területen, ahol a munkaidő alatt viszonylag több moz­gási lehetősége van a pártmunkásnak. 3./ Milyenek a követelmények a pártba kerülőkkel szemben? E kérdésre is széles skálában kaptunk választ. A többség elmondta, hogy magas szinvonalu, differenciált /képesség, kép­zettség, életkor, stb. alapján/, reális követelmények vannak. Volt olyan szélsőséges megjegyzés, hogy ma a fizikai dolgozónak nem nehéz bekerülni a pártba, ha jól dolgozik és ha egy kicsit tud beszélni, akkor párttag lehet. Pártonkivüli fiatalok mondták el: nem jó ha könnyen, teljesít­mény nélkül is be lehet kerülni a pártba. Akkor vonzó a párttag­ság, ha azért meg kell dolgozni, ha bizonyitani kell az alkal­masságot, de a mérce legyen reális. Általános tapasztalat, hogy személyre szabottak a követelmények, az alapkövetelményt mindenhol igyekeznek betartani és betarttat­ni. Alapvető követelmény minden területen a gazdasági munka ered­ményes, jó végzése. A társadalmi megbízatás egyre szélesebb rendszere kezd kialakulni, bár vannak pártalapszervezetek, ahol a társadalmi megbízatás adásában, értékelésében gondok vannak. Ismét elhangzott, hogy a leendő párttaggal szemben a régi párt­tag magasabb követelményt támaszt, mint önmagával szemben. A közösségi, emberi magatartás, a politikai tisztánlátás, a je­lentkező feddhetetlensége egyre határozottabban beépül a köve­telmény-rendszerbe, de ennek értékelése nem mindig jelenik meg. A társadalmi megbízatást leszűkítik a választott KISZ és szak­szervezeti funkcióra. Nem kellően veszik figyelembe a lakóterü­leten, a HNF-ben végzett munkát, a sportmozgalomban, vagy egyéb területen végzett feladatokat. Szinte alig fordul elő, hogy munkahelyi problémák megoldásával kapcsolatos feladatokat adja­nak meghatározott időre és annak teljesítését értékeljék. Előfordul, hogy a pártszervezet a jelölttel szemben támasztott követelmény teljesítését jónak tartja, az ajánlók szerint is alkalmas arra, nogy felvételt nyerjen a pártba, mégis a jelölt maga mondja, hogy nem alkalmas, nem "érett" a párttagságra. Ennek oka lehet, hogy a pártszervezetek egy részében addig hangoztat­ták mechanikusan a megnövekedett követelményeket, amig elriasz­tották a belépni szándékozókat. De előfordul az is, hogy a je­lölt kibúvót keres, vagy nem ismeri pontosan a pártba lépőkkel CO i

Next

/
Oldalképek
Tartalom