MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983
1983-01-26 653. öe. - 1983_VB 653/35
- 2 A párt belső életével való foglalkozás szinvonala emelkedett, de nagyobb határozottsággal kell irányitani a tagfelvételi munkát és körültekintőbben a fegyelmi tevékenységet. A kerületi állami, adminisztrativ szervek, tömegszervezetek testületi irányitása eredményes, munkájuk összehangolása biztositott. Megkülönböztetett figyelmet forditanak az egészségügyi intézmények helyzetének elemzésére, az ott folyó pártmunka, az állami vezetés színvonalának emelésére. Sokat tesznek azért, hogy az egészségügyi dolgozók politikai szemlélete, hivatástudata és etikai magatartása egyre inkább megfeleljen a Politikai Bizottság 1979. szeptember 11-i határozata követelményeinek. Szemléletformáló, ösztönző munkájukkal szerepük volt abban, hogy az integráció zökkenőmentesen bevezetésre került, és ennek eredményei már érzékelhetők a betegellátásban. Jó munkakapcsolatot épitettek ki az Egészségügyi Minisztériummal, a Fővárosi Tanács Egészségügyi Főosztályával. A PB vezetése egységes, követelmény-támasztásában határozott. A PB vezetői személyesen is részt vállalnak az operativ feladatok végrehajtásából. Rendszeres a helyszini tapasztalatszerzés, ellenőrzés. Igényesen szervezik az apparátus munkáját. Tevékenységükre jellemző a kezdeményezés, az ossz-budapesti szemlélet érvényesítése a kerületi munkában. A jelentésben meghatározott feladatokkal egyetértünk. Ezel tul szükségesnek tartjuk a fegyelmi munka javitását, a KEB Útmutató betartását. Az irányító munkában forditsanak több figyelmet arra, hogy az újonnan felvett párttagok összetétele tükrözze a kerületben dolgozók szociális összetételét. Törekedjenek az információs jelentésekben megfogalmazott jelzések differenciált, árnyalt megjelenítésére, minősítésére. Jobban vonják be a kerületben dolgozó, lakó közéleti embereket a PB munkájába. Z á r a d é k: A jelentést kapják meg a kerületi pártbizottságok első titkárai, a BPB osztályvezetői. /dr. Orosz Mihály/ /Kékedi György/