MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983

1983-06-29 664. öe. - 1983_VB 664/41

- 2 ­határozat egyes témáit, amelyekre pártonkivülieket is meghiv­tak. A testületi ülések és a taggyűlések többségét élénk vita jellemezte. Egyetértésüket fejezték ki azzal, hogy tagjai i­ránt a párt a politikai kiállásban, a fegyelemben és a munkában nagyobb követelményeket támaszt. Nagyüzemi és körzeti alapszer­vezetekben az egyetértés mellett szóvá tették, hogy helyzetük­ről a határozatban többet vártak. A legtöbb helyen a határozat lényegének az ismertetését jól kapcsolták a helyi tennivalókkal. Több helyen /elsősorban textilüzemekben/ a helyi gondokat súlyo­sabbnak érzik, mint amit a határozat megfogalmazott. Főleg nagy­üzemekben sok birálat érte a munkaerőhelyzetet, a bér- és jöve­delem gazdálkodást. Tudományos intézetekben többen szóvá tették, hogy a gyakorlatot nem látják mindig összhangban lévőnek a tudo­mány szerepéről hirdetett elvekkel. 1. Tevékenységünkben meghatározó helyet foglal el a gazdaságpoli­tikai feladatok végrehajtása.­A pártbizottság a kerületi tennivalókat elsősorban a külgazda­sági egyensúly javításával foglalkozó határozatok alapján jelöl­te meg. Testületeink, a munkabizottságok és az apparátus folya­matosan segítették és ellenőrizték ezek végrehajtását. Az appa­rátus "négy titkáros" rendszere növelte e munka szakszerűségét, jobban elősegítette a gazdaságpolitikai részfeladatok kézbentar­tását, ugyanakkor nagyobb igényt támasztott az osztályok közötti koordinációban, ami még nem teljesen kielégitő. A kerület gazdálkodó szervezetei a gazdasági szabályozók, a szem­lélet változás és egyéb tényezők hatására - bár eltérő mérték­ben - a kongresszus által meghatározott irányban fejlődtek. Ja­vult a tervezés, a piaci munka és egyes elemeiben a gazdálkodás is. Az elmúlt 3 év alatt - az OKGT és a Tejipari Tröszt adatai nélkül - 2,6 milliárd Ft-ról, 3,3 milliárd Ft-ra, - az összér­tékesités 6,7 %-ről 8,3 %-ra - növekedett a tőkés export volu­mene /ebben kiemelkedik a Magyar Kábel Müvek, a BHG, a Budamo­bil, a Hungaronektár/. Több vállalat elsősorban az import kivál­tásában végzett jó munkát /pl. OKGT, Gamma/. A kerület gazdál­kodó szervezetei a kongresszus óta a többszöri szabályozómódo­sitás mellett is - nyereségesek voltak. Mindössze a Magyar Kábel Müvek, a 43.sz. ÁÉV és a PATEX - 1982-ben már csak ez utóbbi ­volt alaphiányos. A termékszerkezet korszerűsítésében egyes vállalatainknál már kedvezőek a tapasztalatok /pl. Beton- és Vasbetonipari Müvek, CAOLA, Villamos-szigetelő és Műanyaggyár, Híradástechnikai Szö­vetkezet, Magyar Kábel Müvek, BHG Híradástechnikai Vállalat/. Ez a folyamat azonban a vállalatok többségénél lassú. Nem érte el a kivánt szintet a munka szervezettsége és több helyen nem kielégitő a készletgazdálkodás /pl. Hajtómű és Festőberendezé­sek Gyára, Híradástechnikai Gépgyár, Hiradótechnikai Vállalat/. Több nagyvállalatnál csak az utóbbi 1-2 évben kezdődtek meg a kivánt változások a vállalati belső irányítás és érdekeltségi rendszer korszerűsítésében. Folyamatosan figyelemmel kisértük Vi

Next

/
Oldalképek
Tartalom