MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982

1982-03-10 629. öe. - 1982_VB 629/219

- 3 ­A megnyitó első részét, a politikai nagygyűlést a Magyar Televízió az l-es csatornán egyenes adásban, a művészi gála­műsort a 2-es csatornán közvetítette. A szovjet és a magyar sajtó nagy terjedelemben ismertette a megnyitót, az elhang­zott beszédeket; - Moszkva, a Szovjetunió fővárosa c. kiállítás megnyitóján a Műcsarnokban. Beszédet mondott Szépvölgyi Zoltán és Vlagyimir Fjodorovics Promiszlov elvtárs. A kiállításnak hatalmas sikere volt. Február 24-én 13 órától március 7 - ig /1-én szünnap volt/ 116 ezer 520-an tekintették meg; - a XIII. kerületi Pártbizottságon, majd a Magyar Hajó- és Darugyárban tett látogatáson. Az MHD-ban tartott munkásgyülésnek nagyon elismerő vissz­hangja van. Forró hangulatú, elvtársi, baráti találkozónak minősítik a résztvevők. A munkásgyülésen két MHD dolgozó felszólalása után beszédet mondott Maróthy László és Viktor Vasziljevics Grisin elvtárs. A moszkvai pártdelegációt fogadta Kádár János elvtárs. A felsorolt eseményeken kívül a delegáció programjában szere­pelt még: - koszorúzás a Gellért-hegyi Felszabadulási Emlékműnél; - látogatás az MSZMP Budapesti Bizottságán, amely alkalom­mal Maróthy László és Viktor Vasziljevics Grisin elvtársak kölcsönösen tájékoztatták a delegációkat a két főváros poli­tikai, gazdasági és városépítő munkájának tapasztalatairól, feladatairól; - városnézés /Munkásmozgalmi Múzeum, Budapest Sportcsarnok, SUGÁR bevásárlóközpont/; lA$

Next

/
Oldalképek
Tartalom