MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982

1982-03-10 629. öe. - 1982_VB 629/213

- 6 ­- A csoport tagjai részt vettek a Moszkvai Napok minden fon­tos eseményén. Az SZBT tájékoztatót adott munkájáról, s gazdag városismertető programot szervezett. Budapesten kívül ellátogattak Egerbe, Szentendrére, Visegrádra is. - A csoport 35 újítója, élmunkása, szakszervezeti tisztségvi­selője részére a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza körter­mében ésszerüsítői és újítási konferenciát rendeztek. E témában J.J. Zernov és Kovács Károly elvtársak tartottak előadást, me­lyet négy szovjet és négy magyar újító korreferátuma követett. Ez alkalommal nyitották meg a Moszkvai Ésszerüsítők és Újítók II. kiállítását. A tanácskozást a Szovjetunió újítói c. film vetítése zárta. A csoport 35 újító és ésszerűsítő tagja 16 testvérüzemben tett látogatást. Tapasztalatcsere látogatást tettek a Csepel Müvek Egyedi Gép­gyárában. A forgácsoló műhelyben szovjet és magyar munkások részvételével bemutatóra került sor. Tájékoztatót hallgattak meg Csepel életéről, az ott folyó munkáról, majd rövid látoga­tást tettek a kerületben. 7 iparági szervezetet kerestek fel, ahol az ágazat illetékes tisztségviselője fogadta őket és tartott részükre tájékoztatást, amelyet baráti beszélgetés és fogadás követett. A politikai, szakmai és kulturális rendezvények színvonalasak, jól szervezettek voltak, maradandó élményt nyújtottak valamennyi résztvevő számára. A Barátság Gálaest a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában, és a SZOT Szállóban adott fogadás méltó befejezése volt a rendezvénysorozat szakszervezeti küldöttsége budapesti tartóz­kodásának . 7. Említésre méltó módon vállalt részt a moszkvai napok program­jának gazdagításából és szélesítéséből az MSZBT Országos Elnök­sége a Szovjet Tudomány és Kultúra Házával együttműködve. ZA1

Next

/
Oldalképek
Tartalom