MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982
1982-03-10 629. öe. - 1982_VB 629/27
- 15 A 10 ezer főre jutó gépkocsik száma a fővárosban 33 %-kal több mint az országos átlag. A személyforgalom 84 %-át a tömegközlekedés bonyolitja le. A tömegközlekedés legfontosabb mutatói szintén maradtak, vagy kis mértékben javultak. A keringési sebesség némileg javult, az átlagos zsúfoltság csökkent, és javult az utazás kulturáltsága. A főváros lakott területének mindössze 2,3 %-án nem érhető el tömegközlekedési megállóhely 500 méteres körzeten belül. Ezt az életkörülmények szempontjából is pozitivan lehet értékelni. Nem változott a tömegközlekedés díja, ezt azonban csak ugy lehetett megvalósítani, hogy tovább növekedett az állami dotáció, ami ma már a viteldíj négyszeresét is meghaladja. A vártnál kisebb mértékben befolyásolta a személygépkocsi közlekedést az öt év alatt öt részletben végrehajtott mintegy 300 %-os üzemanyagáremelés. A két ütemben végrehajtott 20-30 %-os taxi viteldíjemelés következtében viszont az 1977-ig emelkedő forgalom csökkenni kezdett. A telefonellátottság Budapesten nem kielégítő. Bár minden harmadik lakásban van telefon - az országos ellátottság háromszorosa - a várakozók száma állandóan nő. 7./ A FŐVÁROSI LAKÁSHELYZET : A lakáshelyzet alakulása alapvetően befolyásolja a fővárosi életkörülményeket, életszinvonalat. A fővárosban ma is az a legnagyobb társadalmi feszültség forrása. A IV. és V. ötéves tervidőszakban Budapesten 163 ezer lakás épült, az országos lakásépítés 18,29 %-a. A felgyorsult lakásépítés csökkentette a mennyiségi lakáshiányt, de kiéleződtek a lakásellátással összefüggő más, elsősorban strukturális, elosztási és felújítási feszültségek. A két ötéves terv során Budapesten 1000 lakosra jutó lakásépítési szám évenként 8 volt, alacsonyabb mint az országos átlag /8,45/. A lakásmegszünés a IV. és V. ötéves tervekben az épített lakásállomány 22,5 %-a. Budapesten egy célcsoportos lakásra jutó alapterület 10 év alatt 48 m2-ről 53 m2-re emelkedett. Az egy lakásra jutó lakók száma pedig csökkent. IX