MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982

1982-03-10 629. öe. - 1982_VB 629/19

- 7 ­időszak alatt a kifizetett nyugdijak és járadékok közel 74 %-kal nőttek. A növekedésben nagy szerepet játszott az elmúlt öt év alatt nyugdijazott összetételében bekövetkezett változás. Sajnos nincs fővárosi adat arról, hogy az átlagnyugdijon belül milyen arányt képviselnek a kis-nyugdijjal rendelkezők / 6.sz. melléklet/. A lakosság életszínvonalának alakulását mutatják az OTP-nél kezelt betét­es hitelállományok nagysága, mely összefügg a jövedelmi viszonyok alaku­lásával is. A lakossági betétállomány 1976-80 között országosan 8o %-kal, Budapesten 74 %-kal emelkedett. Budapesten az 1980. évi záróállomány meghaladta a 45,6 milliárd forintot. / 7-8 sz. melléklet./ Budapest részesedése az országos betétállományból kb. 1 százalékponttal csökkent a megelőző terv­ciklushoz képest. Ez azzal magyarázható, hogy az utóbbi évek fogyasztói áralakulása érzékenyebben érinti a csaknem kizárólag bérből és fizetésből* élő budapesti családokat. A betétállomány növekedésében két szakaszt különböztetünk meg. Az V. ötéves terv első három évét, amikor a megtakarítások összege évről-évre emelkedett. Az 1979. júliusi jelentős fogyasztási áremelkedések után - a második sza­kaszban - a lakossági pénzfolyamatokban változás következett be. A megél­hetési költségek növekedése miatt - miután a lakosság igyekezett eredeti fogyasztási szinvonalat fenntartani - a folyó pénzbevételnek a korábbinál nagyobb részét kellett a napi, havi kiadásra forditani, igy a megtakarít­ható jövedelemhányad csökkent. A növekedési ütem jelentős mérséklődését az előbb emiitett objektiv tényezőkön kivül a lakossági pénztöbblet jöve­delmezőbb területekre történő befektetése is indokolta. Egyesek a pénzérték csökkenése miatt a takarékbetéteknél jövedelmezőbb /:arany, ingatlan, kép­zőművészeti alkotások, stb./ befektetéseket kerestek. A lakossági hitelállomány országosan 1976-1980 között több mint megkétsze­reződött. Állományemelkedés 91 %-a a hosszú, 9 %-a közép- és rövidlejáratú hitelekre jutott. Budapesten 86 %-kal emelkedett. 1980. december 31-én meg­közelítette a 20 milliárd forintot. A budapesti hitelállomány részesedése az országosból több mint 2 %-kal csökkent. >Í3

Next

/
Oldalképek
Tartalom