MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982
1982-12-15 650. öe. - 1982_VB 650/143
- 22 gazdálkodó egység. - Ebben az évben az ismert körülmények miatt különösen fontos helyet kapott gazdaságpolitikai munkánkban a külgazdasági egyensúlyi helyzetet javitó intézkedésekkel történő foglalkozás. A Budapest Pártbizottság a kerületi pártbizottságokkal együtt a politikai munka eszközeivel ösztönözte, segitette, majd ellenőrizte is ennek a feladatnak a végrehajtását. Politikai feladatnak tekintettük az ésszerű, érdemi importmegtakaritásokat úgy, hogy ez jelentősebb termelési zavarokhoz ne vezethessen. Ma már megállapítható, hogy az erőfeszítések ellenére a mérlegjavitó akció keretében tett felajánlásokkal növelt vállalati exporttervek együttesen nem teljesülnek. Az év során tett többletvállalást is figyelembe véve a várható teljesités 91-92 %-os. Ennek egyik oka, hogy a felajánlások jelentős részben csak a szabad kapacitásokra vonatkoztak, az értékesités feltételeit azonban nem sikerült megteremteni, másrészt az eredeti vállalati tervekben foglalt célkitűzések sem teljesültek maradéktalanul /vevőink fizetési nehézségei, importanyag-hiány, szállitási késedelmek, rendeléshiány/. Teljesitik, ill. kismértékben várhatóan túlteljesítik felajánlásaikat a következő vállalatok: MEDICOR., BHG., Kohászati Alapanyagellátó Vállalat, Papiripari Vállalat, Habselyem Kötöttárugyár, Kőbányai Gyógyszergyár, BUDALAKK., Budapesti Húsipari V., VEGYÉPSZER., HUNGAROCAMION, MALÉV, Hungaronektár, Budamobil, Polimer Szövetkezet. Az eredeti export tervtől is jelentősen elmarad pld. a PNYV., PATEX, CHINOIN, TAURUS, CAOLA, Budapesti Konzervgyár, Betonútépítő Vállalat./ Az év hátralévő részében a helyzet még lényegesen változhat, a korábbiaknál nagyobb a kiszállítások teljesítésének bizonytalansága./ Az egyenleg javitásához tehát a fővárosi vállalatok is elsősorban az import - főleg központilag vezérelt kényszerű - mérséklésével, az importkiváltási felajánlások megvalósításával és a korlátozások hatásainak ellensúlyozásával járultak hozzá. Aki