MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982

1982-01-27 627. öe. - 1982_VB 627/10

- 1 ­Az elmúlt két évben munkánk alapját és tartalmát a XII.kong­resszus és a kerületi pártértekezlet határozatainak végrehaj­tása képezte. A kongresszust követő időszakban nagy figyelmet forditottunk a határozatok ismertetésére, feldolgozására és a végrehajtás­hoz szükséges feltételek biztosítására. Munkaprogramjaink a kongresszusi határozatokból adódó feladatokra épülnek. Figye­lembe vettük a felkészülés során elhangzott észrevételeket, javaslatokat és a kerület összetételéből adódó sajátosságokat is. A kerületi pártélet különböző fórumait rendszeresen felhasznál­tuk a határozatok és feladatok egységes értelmezésére. A pártbizottságunk tevékenysége tervszerű. A testületi munká­ban érvényesülnek a lenini normák. Az ülések légköre nyilt és őszinte, a napirendek tárgyalásánál az aktivitás megfelelő. A pártbizottság tagjainak többsége rendszeres munkát végez a munkabizottságokban, részt vesz egyes kérdések konkrét vizs­gálatában. Szerzett tapasztalataikat a testületi és az alap­szervezeti munkában hasznositják. Céltudatosabbá vált a pártbizottság irányitó munkája. Jelentős helyet kapott a határozatok végrehajtásának szervezése és ellen­őrzése. Nőtt a beszámoltatások száma, a pártmunka több terüle­tén vizsgáltuk a pártszervezetek tevékenységét. A feladatok kia­lakításában és végrehajtásában jobban figyelembe vesszük a kerü­leti sajátosságokat. Kiemelten foglalkozunk a közlekedési, a közlekedés-épitőipari, a külkereskedelmi és a művészeti terület­tel. Fontos feladatunknak tartjuk a szakmai szakszervezeti köz­pontokban működő pártszervezetek segitését. Itt dolgozik párt­tagságunk lo %-a, munkájuk politikai jelentősége és hatása túl­nő a kerület határain. Az irányitás javitása érdekében foglalkoztunk a pártbizottság munkamódszerének továbbfejlesztésével. Emelni kivánjuk a testü­leti munka szinvonalat. Fokozni a testületi tagok aktivitását a feladatok kialakításában és végrehajtásában, rendszeresebbé tenni a tájékoztatásukat. Több politikai, ideológiai kérdést tervezünk napirendre tűzni, konkrétabban kivánjuk megfogalmaz­ni az eszmei-politikai feladatokat. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /O 1\

Next

/
Oldalképek
Tartalom