MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982
1982-10-06 644. öe. - 1982_VB 644/5
- 3 A Végrehajtó Bizottság a jelentésben foglaltakat jóváhagyólag tudomásul vette. Megállapította, hogy az elmúlt évi erőfeszítések az iskolaépítésben valamint a Fővárosi Tanács vezetőinek, munkatársainak felelős magatartása és tevékenysége nyomán a körülményekhez képest kedvező tanévkezdés volt. A jelentés végleges szövegéből maradjon ki a 11.oldal 2.pont 3. mondatától a 12. oldal első bekezdésének végéig terjedő szövegrész. A Végrehajtó Bizottság ismételten megerősíti, hogy a következő tanév kezdésére - 1983. augusztus 15-ig - a magas gyermeklétszám megfelelő elhelyezésének biztosítására 278 tanteremnek kell felépülnie. Az ezt biztosító pénzügyi és kapacitás fedezetet mindenáron meg kell teremteni. A tanteremépités biztosítására ismét aktiva-értekezletet kell tartani az építésben érintett szervek, szervezetek vezetőivel. A Művelődési Osztály fordítson gondot arra, hogy a jelentésben jelzett problémákkal - amelyek a pedagógusok közérzetét rontják - megfelelően törődjenek. A Végrehajtó Bizottság tudomásul vette Maróthy László elvtárs tájékoztatóját a Művelődésügyi Minisztérium vezetőivel a közelmúltban lezajlott megbaszélésről. Az erről készült emlékeztetőt kapják meg a VB tagjai és a kerületi pártbizottságok első titkárai is. FT. III. JAVASLAT PÁRTFEGYELMI HATÁROZATOKRA Előadó : Szenté Antal elvtárs A Végrehajtó Bizottság BOTH KÁROLY ügyét napirendről levette, arra a folyó bírósági eljárás lezárását követően kell ismét visszatérni. Borbély Gábor elvtárs tegyen lépéseket a bírósági eljárás meggyorsítására. KOMÁROMI JÁNOS kizárását megerősítette. DUMITS FERENC kizárását megerősítette D.NÉMETH LAJOS kizárását megerősítette HÓKA LÁSZLÓ kizárás helyett szigorú megrovás végső figyelmeztetés pártbüntetéssel a pártba isszavette MÜLLER REZSŐ szigorú megrovás pártbüntetése helyett szigorú megrovás végső figyelmeztetés pártbüntetésben részesítette 5