MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982

1982-04-21 632. öe. - 1982_VB 632/70

Budapest VIII, kerületének sajátossága, hogy viszonylag nem nagy területén országosan is számottevő ipar koncentrálódik, jelentős felsőoktatási, tudományos, kulturális intézmények működnek. Kereskedelmi és szolgáltató hálózata számottevő, mely nemcsak a helyi igények kielégítésére hivatott. A kerület épü­letállománya elöregedett. A korábban nagy lendülettel megindult városrész-rekonstrukció az utóbbi időben lelassult. 140 ezer ember él e területen, amelynek összetételére jellemző - az u­tóbbi években - a nyugdijasok és iskoláskorúak arányának növe­kedése. E sajátosság szükségessé teszi, hogy a politikai és ideológiai munkánk végzése során a különböző társadalmi rétegek körében megalapozott tapasztalatokkal rendelkezzünk. A XIIé kongresszus határozatainak helyi megvalósítására - a sa­játosságoknak megfelelően - középtávú munkaprogramot készítet­tünk. A sikeres végrehajtás első feltételeként a kongresszusi határozatok alkotó feldolgozása - elsősorban a tisztségviselők, a propagandisták, az apparátus továbbképzésének keretében, a káderképzésben és a pártoktatás tömegpolitikai tanfolyamain, a pártnapokon és más fórumokon - időben, széles körben megtörtént. I. A XII. kongresszus határozatai alapján pártbizottságunk is ab­ban jelölte meg a helyi gazdaságpolitikai munka fő célját, hogy a kerület üzemei, vállalatai az eddiginél nagyobb mértékben já­ruljanak hozzá a népgazdasági egyensúly javitásához, az életszín­vonal megőrzéséhez. A gazdaságpolitikai munka előtérbe kerülése szükségessé tette, hogy irányítása és koordinálása titkári szintre emelkedjék. Feladataink végrehajtása, a központi akarat érvényesítése érde­kében a gazdaságirányitó, -szervező és -ellenőrző munka válto­zatos módszereit alkalmazzuk. A tervszerűség és tudatosság biz­tosítása céljából középtávú gazdaságpolitikai feladattervet ké­szítettünk . Az éves gazdaságpolitikai feladatok teljesítésének %>

Next

/
Oldalképek
Tartalom