MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982

1982-04-21 632. öe. - 1982_VB 632/52

- 15 ­formálásának, a káderutánpótlás helyzetének kérdései is sze­repelnek. Utóbbiak tekintetében a pártszervezetek a vezetői feladatra kijelölt személyek politikai felkészültségét, továbbképzését segitik azzal a céllal, hogy a vezetővé válás idejére az érin­tett személyek a párt politikai követelményrendszerének is megfeleljenek. A megbeszéléseken egyesek felvetették, hogy a vállalati párt­szervezeteknek a káder- és személyzeti munka segitése tekin­tetében nehézségeik vannak. Elmondták például, hogy a műszaki értelmiség egy része - többek között a már emiitett anyagi hátrányok miatt is - nem vállalja a vezetői tevékenységet. Eh­hez nemcsak az aránytalan anyagiak járulnak hozzá, hanema ve­zetői beosztással együttjáró többletmunka, irányitási kötele­zettség, valamint a beosztással járó felelősség is. A vállalati jelentések szerint a műszaki értelmiség szociális helyzetének javitásához a vállalati pártbizottságok kevés se­gítséget tudnak nyújtani. Ez részben a pártbizottságoknak ab­ból a helyzetéből fakad, hogy ilyen tekintetben kötelességük az egész vállalati kollektiva képviselete az adott gazdasági vezetők felé, másrészt abból, hogy a legtöbb vállalatnál mind a bérezésre, premizálásra, mind a jutalmazásra - az ismert gaz­dasági nehézségek miatt - az utóbbi években egyre kevesebb le­hetőség van. Néhány vállalattól olyan jelzések is érkeztek, mely szerint a gazdasági vezetés a vállalati pártszervezetekkel egyetértés­ben és támogatásával a lehetőségekhez mérten kiemelten kezeli a műszaki értelmiség szociális helyzetének javitását. Például a fentiek érdekében differenciált bérfejlesztést hajtottak végre, vagyis a műszaki értelmiség az átlagosnál magasabb Sl

Next

/
Oldalképek
Tartalom