MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981
1981-05-13 611. öe. - 1981_VB 611/34
- 5 Az elfogások száma az 1978. évi 235-ről 1979-ben 624-re, 19Poban l,o5^-re emelkedett. Az elfogottak több mint fele tettenért bűnelkövető' és igen jelentős a bűncselekmény elkövetése miatt körözött személyek kézrekeritése is. Az előállitások 1978-hoz képest 198o-ban négyszeresére növekedtek. A személyi szabadságot korlátozó intézkedéseiket a szakszerűség és a törvényesség betartása jellemezte. A szabálysértési feljelentések számának alakulása is tükrözi az intézkedési aktivitásuk, készségük javulását. A feljelentések jelentős része az utca rendjét sértő, közrend-, közbiztonságot veszélyeztető szabálysértések miatt történt. Igyekeznek eleget tenni annak az elvárásnak, hogy a kisebb sulyu szabálysértést helyszíni birságolással zárják le. Körzeti megbizottaink rendszeresen ellenőrzés alatt tartják a nyilvános helyeket, bünügyileg veszélyeztetett területeket és az ott megjelenő gyanús személyeket igazoltatják. Az ellenőrzéseket követően a társadalomra leginkább veszélyes személyekről igazoltatélapot állitanak ki. Rendszeresen ellenőrzik a területükön laké veszélyes bünősjőket, a feltételesen szabadultakat, a mellékbüntetés hatálya alatt allékat, és eljárnak az utégondozottak ügyeiben, A közúti közlekedés biztonságának n övelésével ös sze függő feladada t ai ka t is eredményesen ol dják meg, főbb közlekedési csomópontokon valé rendszeres jelenlétük növeli a közlekedésbiztonságot. Számos esetben intézkednek a közlekedés folyamatosságának, zavartalanságának biztosítására. A közlekedési szabálysértések miatti feljelentések 9o %-át gépjárművezetőkkel szemben tették meg. Körzeti megbizottaink számos egyéb tevékenységet is végeznek: fogadé érákpt tartanak, eljárnak a közérdekű bejelentésekben, panaszokban; irányitói és résztvevői a tisztasági járőrözésnek; javaslatokat készitenek a rendőrhatésági kényszerintézkedés és kényszer elvonékezelés elrendelésére; megelőzést szolgálé jelzéseket továbbítanak bűnügyi szerveinkhez; részt vesznek a közbiztonsági 2>V