MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981
1981-05-13 611. öe. - 1981_VB 611/12
- 10 Magyar Kálmán: Talán szét kellene választani, hogy mi a párt ügy és mi az állami ügy. Nekem az a véleményem, hogy ha valaki modortalan, azért nem adnánk párthuntetest. Pártbüntetését mérlegelve én a szigorú megrovást elégségesnek tartom. Szenté Antal; Az uj momentum nála, hogy ügyében a párt tegyen igazságot. A kerület nem jó érzéssel vette, hogy enyhitettük a büntetést, nem szivesen látják ezt az embert a pártban. Somogyi Sándor: Valamiben azért maradnunk kéne, szavazásra teszem fel a kérdést. A VB. tagjai 7:5 arányban a szigorú megrovás, mellett döntöttek. /Békeinéhez, behivása után/ Békeiné elvtársnő! A VB. meghallgatta Önt, ismerjük az előterjesztést. Figyelembe vettük sorsának valóban nehéz alakulását, azt, hogy évek hosszú során át rendesen végezte munkáját, nagy szorgalommal és azt, hogy most nagyon komoly válságba került önmaga, valamint környezete hibájából is. Meghallgatása sem cáfolja előttünk a Fegyelmi Bizottság döntését, mert magatartásával vétett a párt normái ellen. Ez alól a vétség alól mi Önt felmenteni nem tudjuk. Valószinüleg jobb lett volna, ha időben változtat, akkor elkerülhette volna ezt a válságot. Azt tanácsoljuk, hogy jelenlegi munkahelyén,-ahol Önt befogadták,igyekezzen minél jobb munkát végezni. Mivel felmenteni, mint párttagot nem tudjuk - de körülményeit is figyelembe vettük, ezért hoztuk ezt a döntést. A VB. enyhitette büntetését szigorú megrovásra. Felhivom figyelmét, hogy Önnek joga van döntésünk ellen a KEB-hez fellebbezni. Elvtársi módon arra kérjük, próbáljon mostani jelenének élni. Ez a pártbüntetés nem olyan, amit végig kell hordoznia. Ha uj munkahelyén az előző hibák nem lépnek fel - a Szervezeti Szabályzat lehetőséget ad arra, hogy ezt a büntetést levegyük. dr. Békéi Lászlóné pártból történt kizárását a VB. megváltoztatta és szigorú megrovás pártbüntetéssel a pártba visszavette. ÍZ&« pártból történt kizárását megerősítette, a pártból kizárta. a pártból kizárta. szigorú megrovás pártbüntetésben részesítette. Renge Lajos Selmeczi Vilmost Haragos Lászlót Lakatos Jánost M