MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981

1981-05-13 611. öe. - 1981_VB 611/5

-3. ­Kurucz elvtárs által felvetett kritikát illetően; lehet érzékelni az anyagban is. 1971-74 között történt a régi rendszer meg­szűnése, ezt követően a BPVB olyan jellegű anyagaiban, amelyik a rendőrség munkájával foglalkozott megállapította, hogy az eddigi elgondolások, - amelyek tegyük hozzá jószándéku el­gondolások voltak, - hibásnak bizonyultak. Ami a jövőt illeti: a VB. a BRFK által megfogalmazott feladatok közül hivja fel a figyelmet az l-es pontra - a stabilitás dolgára. Nem akarom ennek jelentőségét ismételgetni. Ugyanigy hivja fel a VB. a figyelmet a 6-os pontra - amely tulajdonképpen azt tartalmazza, hogy a körzeti megbizott minél több időt töltsön a területen és ne az irodában. Azt hiszem követelményként nem lehet támasztani, amit Szabó elvtárs elmondott a Bobbykkal kapcsolatban, de azt igen, hogy a körzeti megbizott jó kapcsolatokkal rendelkezzen a területen dolgozó tanácstagokkal, a gondnokokkal, intézményekkel - és már ez is jelentős lépés előre. A felszólalók közül értsünk egyet azokkal - és erre hivjuk fel a BRFK figyelmét, - akik a tartalmi munka további javitására hivták fel a figyelmet. A BRFK által megfogalmazott javaslatokat javaslom kiegészíteni olyan feladatokkal, amelyekre a BRFK nem tehetett anyagában javaslatot. A következőket javaslom: - a KAO és a PTO változatlanul tartsák a napi feladatok között ennek a nagyjelentőségű munkának a figyelemmel kisérését, segitését, ellenőrzését. - A VB. fogadja el, hogy még ebben a félévben a kerületi párt­bizottságok PTO-s titkárainak adjunk tájékoztatót a KMB-s rendszer kiépítésének eddigi tapasztalatairól, a mai VB. ülés értékeléséről, az itt meghatározott feladatokról. - Hivjuk fel a kerületi pártbizottságok figyelmét arra, hogy adjanak segítséget a körzeti megbízottak, valamint a helyi pártszervezetek koordinációjához, azaz az együttműködést ne bizzák csak a KMB-s rátermettségére, öntevékenységére stb. A vállalatok és a KMB-sek munkáját, koordinációját szintén a magunk módján segítsük. - Adjuk a kerületi pártbizottságoknak azt is feladatul, hogy a KMB-sek mellett szervezendő társadalmi erők kiválasztásához a pártszervezetek szintén adják meg a kellő segítséget. Kérjük fel a pártbizottságokat arra, hogy a második félévben tűzzék napirendre a helyi KMB-s tapasztalatokat. - Javaslom, hogy a Fővárosi Tanács vezetőit kérjük fel arra, hogy a kerületi Tanácsokon keresztül változatlanul segítsék a körzeti megbizotti rendszer technikai feltételeinek további javítását. Támogassuk azt az elképzelést, hogy lakáscserék utján a körzeti megbizott kerüljön közelebb, vagy kerüljön be körzetébe ­természetesen a lehetőségeket figyelembe véve kérhetjük ezt a Fővárosi Tanácstól. Fogadjuk el azt a javaslatot, hogy a BRFK a maga apparátusában, ahol ezt szükségesnek tartja, adjon megfelelő tájékoztatást a VB. elé kerülő jelentésről, vitáról és a határozatokról. 5"

Next

/
Oldalképek
Tartalom