MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981

1981-04-29 610. öe. - 1981_VB 610/38

- 5 ­hogy az épülő lakások összetételében csökken az állami erőből és nö­vekszik a magánerőből megvalósuló lakások aránya, a közérdekű felada­tok végrehajtásához szükséges lakásokon felül mintegy 64#5oo lakást terveztünk a tanácsoknál nyilvántartott igények megoldására. Ez az V, ötéves tervidőszakhoz képest közel 1/3-dal több, amely a terv­szerűbb lakásgazdálkodással, a tanácsi lakáscserék fokozásával ér­hető el, 4,/ A XII, Kongresszus határozataira alapozva, a kormányzati rendelkezések, a lakásigények megujitásának adatai figyelembevételével készitettük el a VI, ötéves tervidőszak lakásgazdálkodási és elosztási irányelveit, amelyek legfontosabb társadalompolitikai célkitűzései közül a követke­zőket emiitjük: a,/ Népesedéspolitikai céljainkkal összhangban a három és több gyerme­kes családok mellett a kétgyermekes, továbbá az igényét megujitó egy gyermekes családok lakásellátását is célul tűztük ki, b,/ A lépcsőzetes lakásellátás elősegitése és a lakáscsereigények na­gyobb mértékű megoldása érdekében olyan lakáscsere alapot hozunk létre, amely biztositja, hogy fokozatosan jussanak a családok meg­felelő lakásokhoz, A tervezet ilyen célból az épülő uj lakások 5° %-át javasolja felhasználni. Ezzel lehetővé válik, hogy a kerüle­ti tanácsok - az egyedülállókon kivül - valamennyi kérelmét meguji­tó lakáscsere-igénylőnek vagyoni-jövedelmi helyzetüknek megfelelő lakásellátási formában a tervidőszak végéig cserelakást ajánljanak fel. j A lakásmobilitás elősegitését szolgálja, hogy a nagyobb szobaszámú lakások bérlői, ha kisebb lakásba költöznek a jelenlegi lakásuk la­káshasználatbavételi dijának kétszeresét kaphatják téritésként, ós háromszorosát, ha nem kérnek cserelakást, c,/ A lakáscserék arányának növelésével összhangban növekedni fog azok­nak a családoknak a száma, akik első lépcsőként - átmenetileg ­szerényebb felszereltségü, de önálló lakáshoz juthatnak. Ilyen for­mában lehet megoldani az egy gyermekes, valamint a gyermektelen csa­ládok egy részének, és a huzamosabb idő óta várakozó idős 2 fős csa­ládok lakásellátását, iff ,.. . ..._ _ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom