MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981

1981-04-15 609. öe. - 1981_VB 609/27

- 17 ­Maróthy László; /folytatás/ A következőt szeretném mondani még ez a bizonyos PB. és elő­terjesztésre. Én azt gondolom, hogy ami a Tanács VB-t illeti, az mehet párhuzamosan hiszen a Tannácsülés előtti előterjesztésnél megvan az a lehetőség, hogy még lehessen illeszteni. De itt közben számolva mához két hétre találkozunk az anyaggal, most már rendelet­tervezettel, Tehát a PB. üléséről mi ráérünk akkor dönteni, tehát mához két hétre, még az ünnepek is meg mindenféle idő. A PB. elé én tulajdonképpen arra az anyagra gondolnék, ami a VB. elé megyén, egy bőségesebb szóbelivel, ahol lehet politizálni, hát az elő­adóját majdnem meg tudnám nevezni, ebben a Tanácsnak kell az előterjesztőnek lenni. Ugy hogy én azt javaslom, hogy a pontos elhatározással a jövő ülésünkig várhatnánk elvtársak. Másik ez a társadalom, illetve a lakásigénylők struktúrájából való kiindulás. Kelemen elvtárs. Különféleképpen jutunk el bizonyos végeredményekhez. PJn a részben, anélkül, hogy az egészet ne lássam nem tudok dönteni és meggyőződésem, hogy a főváros lakásproblémáját ez a gazdálkodás és mi a szöszmadzag, ami itt le van általad pontositva, irva a 99*210 igénylőt vizsgálva csak nem lehet teljes pontos következtetésre jutni, ezt én meggyőződéssel mondom. Nem igénylem a magam részéről azt és félreértés ne essék nem egy demográfiai tanulmányra van szükség, hanem összevetésekre. Még lehetséges, hogy nem is kell, hogy'ez megjelenjen ilyen formában, na de a bizonyosságnál, az argumentációnál egyszerűen lehetetlen. Én legalábbis nagyon elbizonytalanodnék abban a pillanatban, hogyha Budapest lakásproblémája, a 99.210 lakás­igénylő struktúrájában jelenne meg. Nem erről van szó! Itt a Molnár elvtárs már részletesebben elmondta ezt. A munkások cimü téma. Énnekem meg kell néznem, legalábbis most az ülés előtt én nem néztem meg amire hivatkoztál a Politikai Bizott­ságnak a nagyipari vagy ipari munkásokra. Nem néztem meg, mert mondjuk maga a megnevezés egy kicsit a szöveg - környezet és nem emlékszem rá már igy fejből, meg kéne nézni. Ami itt fel­vetődött, fiát ugye ti számoltatok a fizikai munkásokkal, ez volt l*

Next

/
Oldalképek
Tartalom