MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981
1981-04-01 608. öe. - 1981_VB 608/8
- 6 bor Gábor és Zombor Éva részére a III.kerületben jogtalanul telket juttattak. Ha befejeződik az épitkezés, négy lakással fognak rendelkezni. Kérjük a Végrehajtó Bizottság hozzájárulását ahhoz, hogy az bejelentésben foglaltakat ékivizsgáltas suk. - A Végrehajtó Bizottság a hozzájárulást megadta az ügy kivizsgálásához. Király Andrásné; Szeretném, ha a VB. elé hozott w Tájékoztató w-t kiegészíthetném és megbeszélnénk. Az előterjesztéshez és az elhangzott szóbeli kiegészítéshez hozzászólt: Kurucz Imre, Tarcsi Gyula, Magyar Kálmán, Köteles Zoltán, Molnár Endre, Somogyi Sándor, Dérfalvi István. Maróthy László: ügy gondolom tekinthetjük ezt az anyagot napirendi témának is, hisz meghallgattunk egy tájékoztatót és ezt meg is vitattuk. Véleményt-cseréltünk a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Ifjúsági Napok rendezvényeiről. Elmondható, hogy a kezdeményezés a KISZ Budapesti Bizottságától indult, rendben volt kézbentartva. Ismerjük el a KISZ Budapesti Bizottságának, a kerületi, egyetemi pártbizottságok tevékenységét, munkáját. Kérjük Tarcsi elvtársat tolmácsolja a VB. álláspontját azoknak a fiataloknak pl.Tomsics Erika, akik kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki. Az elhangzott tájékoztató és a felvetett kérdések mellett nem lehet megállnunk. Nem csak az egyetem falán belüli kérdéseket érintettünk, hanem a kor dolgai, az ifjúsági mozgalom régi és uj gondjai is szerepeltek. A PB. a jövő héten tárgyalja a KB-ülésen elhangzottakat. Van a KBnak egy instrukciója, hogy ne csak szolgai transzmissziót lássunk el, Vannak konkrét ügyek, amiben tenni kell: a Közgazdasági Egyetem közművelődési titkáráságán nem ugy mennek a dolgok, ahogy az kellene, a Közgazd.tud.Egyetem KISZ-titkárának helyzetmegítélésénél sincs helyén minden. A Ho Si Min Tanárképző Főiskola párttitkárának álláspontja is felháborító, Rendet kell tenni a fejekben, nem szabad, hogy ilyen szélsőségességek legyenek. Felvetődött itt az egyetemi sajtó kérdése, és még egy sor konkrét és megfogható ügy. Készitsünk feladatlistát, megjelölve a felelősöket és próbáljuk meg rendezni ezeket a kérdéseket. Nem szabad az alapkövetelmények közül a munka, tanulás, kötelességteljesítés hármast kihagyni. Alapvető feladatnak ezt kell tekinteni. Furcsálkodva hallgattam azt,hogy mennyire hajlamosak vagyunk arra, hogy a kívülálló szemével nézzük a dolgot. Komolyan kell érvényszereznünk bizonyos dolgoknak, azért, hogy ne legyen tologatás. Május végén lesz a KISZ-Kongresszus, biztos, hogy jól fog sikerülni, de nem lesz valamennyi probléma megoldva. Javaslom, hogy hozzunk néhány konkrét ügyet ide vissza, pl. az egyetemeken belül hogyan van a munkamegosztás, milyen gondokkal kell szamolnuftk? Nem val amennyi egyetemre gondolok, hanm hatot kiemelve, ill. hat egyetemre vonatkozóan. Lefeyen áttekintésünk 8