MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981

1981-04-01 608. öe. - 1981_VB 608/6

- k ­most itt van, a disszidálási kisérlete miatt. Ha az előző mun­kahelyein érdeklődtek volna rögtön kiderült volna róla az,hogy alkalmatlan a párt tagjai sorába. Somogyi Sándor; Az egészen más ügy, amit Molnár elvtárs elmondott. Itt felvették a pártba, vele szemben, mint párttag folyik a vizsgálat. Azt,hogy alkalmatlan a párt soraiba, azt meg lehet vizsgálni, de nem sza­bad most összekötni. Ez az előterjesztés ezt nem teszi lehetővé. Molnár Endre: A BPVB. kezében van az a lehetőség, hogy mérlegeljen. Nem tartom helyesnek azt, hogy most döntünk arról, hogy maradin párttag, és utána kezdeményezünk egy eljárást. Ha mérlegelési jogunkkal élünk figyelembe vehetjük, hogy az egész ember milyen. Az amit az előbb elmondtam nem csak az én véleményem. Szenté elvtárs itt van és ő legalább ilyen jól ismeri az ügyet, mint én. Az édesapja a Kispes­ti Rendőrkapitányságon dolgozott, onnan ment nyugdijba. A BM. arc­hívumából kikereshető, hogy kisiparoshoz adták tanulni, mert az mellettük lakott és igy teljes felügyeletet tudtak biztosítani a gyerek számára. A feleség első házasságából származik ez a gyer­mek.Amikor elvette feleségül a gyermeket a nevére vette. Szenté Antal; A Fegyelmi Bizottság ülésén hasnnló módon merült fel ez a kérdés, mint ahogy azt Molnár elvtárs elmondotta. A vizsgáló is azt mond­ta, hogy korai volt Kékesi István felvétele a pártba. Kislétszá­mu szövetkezetnél mindent megcsinált, amit rábíztak. A KISZ-ben dolgozott. Az édesanyja a rendőrkapitányságon dolgozott, tehát a szülői háttér is kedvezett ahhoz, hogy felvegyék párttagnak. A tagfelvételnél követtek el hibát. A magam véleménye szerint a tör­lés mellett maradnék. Vegyük figyelembe, hogy nem olyan a vétke, hogy kizárást alkalmazzunk vele szemben. Kamhal József; Ez a kérdés izgat, mert voltak és lesznek is még ehhez hasonló fegyelmi ügyek. A múltkoriban tárgyaltunk éppen 8 olyan kivételes esetet, ahol határátlépési kísérlet történt, nem vallották be és mégis párttagok lehettek. Én azt javaslom, hogy most döntsünk a fegyelmi előterjesztés ügyében és utána az alapszervezet térjen vissza arra a kérdésre, hogy alkalmas-e párttagnak. Somogyi Sándor; Az elhangzott hozzászólások alapján magam sem javaslom, hogy ezt a kérdést két menetben vigyük végig. A VB-nek joga van, ha ugy itéli meg, hogy a párttagságra alkalmatlan a törlést alkalmazni. Más valakit kizárni és más valakit törölni a párt soraiból. Záhorzík Teréz; A tagfelvételénél tudatosan elhallgatta tettét. A taggyűlés ennek ismerete hiányában vette fel. Vissza kellene utalni és ennek is­meretében döntsön újra a taggyűlés. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom