MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981

1981-03-18 607. öe. - 1981_VB 607/94

- 3 ­Az üzemfőnökségek vasútüzemi szempontból kerülnek megszervezésre, nem veszik figyelembe a közigazgatási határokat. Néhány üzemfő­nökségnek több budapesti kerületben, illetve a főváros közigazga­tási határain kivül is lesznek szolgálati helyei. Elsőként 1981. január 1-én a Budapest - Kelenföld körzeti üzem­főnökség alakult meg. Az érintett I., XI., XXII. kerületi pártbi­zottságok kezdeményezték, hogy a létrejött körzeti üzemfőnökség területén lévő MÁV pártszervezetek szervezetét és irányitásuk ed­digi rendjét a BPVB módositsa. A BPVB a javaslat tárgyalásakor ugy határozott, hogy végleges ál­lásfoglalásának kialakitása előtt komplexen át kell tekinteni a pártirányítás kérdéseit, és ennek alapján kell javaslatot tenni a szükséges változtatásokra. Mivel a budapesti körzeti üzemfőnökségek és a területükön lévő megváltozott körülmények és feltételek között tevékenykedő MÁV pártszervek és -szervezetek működéséről gyakorlati tapasztalata­ink nincsenek, ma még felelősen nem lehet javaslatot tenni arra, hogy a pártszervezetek irányításának jelenlegi rendszerét milyen módon és mértékben indokolt megváltoztatni. Konzultálva a KB PTO-val javasoljuk, hogy a BPVB - a MÁV budapesti szervezetének korszerűsítésével összefüggő pártirányitási és szervezeti kérdésekben véglegesen csak a műkö­dési tapasztalatok birtokában, 1984. elején döntsön. A döntés meghozataláig a MÁV budapesti körzeti üzemfőnökségek területén lévő pártszervek és -szervezetek irányitása továbbra is a te­rületi elvnek megfelelően történjen. - ruházza fel koordinációs joggal a MÁV budapesti körzeti üzem­főnökségek székhelyén lévő pártszerveket; - utasitsa az érintett kerületi pártbizottságokat, hogy a MÁV budapesti üzemfőnökségek és a területükön működő vasutas párt­szervezetek munkájáról a pártszervezetek és az üzemfőnökség vezetőinek együttműködéséről, a tömegszervezetek pártirányitá­sáról gyűjtsenek tapasztalatokat és 1983 második félévében te­9^-

Next

/
Oldalképek
Tartalom