MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981
1981-12-02 624. öe. - 1981_VB 624/17
- 6 Az egyetem irányítási struktúrájában csak kisebb változtatásokra került sor /pl. általános rektorhelyettesi és főtitkári funkció létesült/. Jelentős eredménynek tarthatjuk azonban, hogy a rektor és a helyettesei, ill. a dékánok közötti munkamegosztás hatékonyabbá vált, rendszeres a tanszékvezetők informálása és továbbképzése s a hivatali munka gépesítésére is megtörtént az első lépés. Az egyetemi és kari párttestületeknek a partner állami testületekkel jó munkakapcsolata van: a jelentősebb egyetem- és ifjúságpolitikai kérdések megoldását kölcsönös kezdeményezésekkel, egyeztetett munkaprogramokkal igyekszünk elérni. A pártalapszervezetek tervszerűbb tevékenységével, az állami vezetők munkájának rendszeres beszámoltatásával a határozatok pártellenőrzése ugyancsak hatékonyabbá vált: az állami vezetés munkáját érintő kérdésekben konkrét ajánlásokat teszünk, s azok végrehajtásáról az állami vezetést beszámoltatjuk. A párt- és a szakszervezet egyetemi szinten jó együttműködést alakított ki. Ennek személyi feltétele, hogy a szakszervezet elnöke egyben a YB tagja, a szakszervezeti titkár pedig állandó meghívottja a PB és YB-üléseknek. A szakszervezet kezdeményezései eddig mindig támogatásra találtak az egyetemi szintű pártfórumokon. A középső szinteken egyedül a gyakorlóiskolák vonatkozásában nem érvényesül közvetlenül az ELTE PB és YB irányítása, mivel ezen iskolák a kerületi pártbizottságok irányítása alá tartoznak. Ez azonban eddig nem okozott zavart a szakszervezeti munkában. Javítanivaló elsősorban a legalsó szinteken van. Jelentős tartalékok rejlenek még a párt- és szakszervezeti bizalmiak együttműködésében. Itt még nem általános az a munkastílus, ami a felsőbb szin-