MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1981

1981-12-02 624. öe. - 1981_VB 624/15

A pártszervezet törekvéseinek másik csoportja azt célozta, hogy az állami és párttestületek feladata minden konkrét eset­ben világosan határolódjék körül, s hogy tevékenységük célszerű együttműködés keretében bontakozzék ki. Végezetül pedig arra törekedtünk, hogy az egyetemen hozott határozatok élőkészitésében erősitsük a demokratizmust, a végre­hajtásban hatékonyabbá tegyük a pártellenőrzést: javitsuk párt­szervezetünk munkastílusát. Korábban elsősorban a felsőoktatás fejlesztésére vonatkozó átfogó koncepció hiánya s ennek hatásaként az egyetem fejleszté­sében mutatkozó bizonytalanság jelentett feszültséget. Napjaink­ra a felsőoktatási koncepció kiformálása megkezdődött. A Politi­kai Bizottság 1981. februári és a Minisztertanács 1981. júniusi határozatainak ösztönző hatása egyetemünkön máris érsődik: tárgy­szerűbbé, lendületesebbé váltak a különböző korszerűsítési kez­deményezések. Az egyetem belső struktúrájának modernizálására a megoldás irányai már korábban többé-kevésbé kialakultak. A struktúraváltoa­tatás azonban karonként eltérő módon és tempóban, ill. eltérő fel­tételek között valósítható meg. A Természettudományi Karon várha­tólag egy olyan integrált struktúra alakul ki a tanév végéig, a­mely főként az intézeti formához nagyon közel álló tanszékcsopor­tokból épül fel /a jelenlegi 60 önálló egység 15-be tömörülne/, a Bölcsészettudományi Karon a jelenlegi tanszékcsoporti rendszernek csak részleges módosítására lehet számítani, de a Jogi Karon már kialakított intézeti rendszerben - 4 intézet jött létre - is vál­tozhat néhány intézet összetétele. AS

Next

/
Oldalképek
Tartalom