MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980
1980-01-09 574. öe. - 1980_VB 574/6
5 Kurucz Imre elvtárs: felveti, a szükséges és ésszerű takarékoskodással messzemenően egyetért. Az volt az elv, hogy a taggyűlési beszámolók szóban hangozzanak el és ne készítsék el ezeket Írásban. Ugyanakkor a Népszabadság mint jó példát emiitett meg egyik cikkében azért, hogy a beszámolót előre kiadták. Maga is tapasztalta azt, hogy értelmiségi körökben a hangulat labilis. Fel kell készülni ezért is, hogy az irány elvek vitájában a taggyűlések megfelelő hangot kapjanak, az alapgondolatok erősödjenek, mert a belső gazdasági dolgokat, a nemzetközi helyzetet is figyelembe véve számitani kell, hogy labilássá válik a hangulat amikor a nagy politikáról beszélünk. Az ideológiai oldalt kell erősiteni, jobban felkészíteni a taggyűléseket, hogy a hangulatot befolyásolni tudják. Záyori László elvtárs: rámutat arra, hogy az elhangzott vita után két dolgot kivan megemlíteni. Az egyik a taggyűlések tartalmi színessége. Erre többen is utaltak. A jelentésben próbálták a különös eseteket bemutatni, de a sokszínűséget egy jelentésben visszaadni nem lehet. Voltak szélsőséges helyzetek, esetek is, pl. körzetekben demagóg megnyilvánulások. Kulturális területen a melléklet alapján lehet látni, hogy mennyire sokszínű észrevételek voltak. Elmondja, hogy igen jelentős számú értelmiségi területen lévő taggyűlésen vettek részt a PTO, de különösen a Művelődési Osztály részéről. Igaz, hogy vannak körök, ahol jelentős a bizonytalanság, eltérnek az általános politikai vonaltól, ezek azonban nem ismeretlenek. Tehát rendhagyó dolog ? amelyről nem tudnának, nem történt, s véleménye szerint ez önmagában véve pozitív dolog, mert nem történtek meglepetések. Ismerteti továbbá, hogv a taggyűlések megtartásában nem történtek fegyelmezetlenségek, két taggyűlést kellett elhalasztani az 52ooból. Egyetért azzal, hogy bizonyos területekre fokozott gondot kell fordítani és a választás után vissza kell térni azokra a kérdésekre, hogy mely területekre kell a nagyobb energiát, a több figyelmet szentelni. Ugyanakkor a mellékletben felsorolt kérdésekre választ kell adni. A másik dolog, amiről Királyné elvtársnő beszélt. Nem egészen világosan fogalmazták meg a szándékot a módszertani kérdésben. A pártcsoport munkát azért emiitették meg, mert az utóbbi években rendkívül erőteljessé vált a munka szervezettsége. Számtalan helyen munkatervet is készítenek a pártcsoportok, bár ez nem kötelező részükre, de nem is tartják hibának, mert jó ha szervezetten és rendszeresen dolgoznak. A pártonkivüliekkel való foglalkozásnál abban kellene érvanyagot adni a kommunisták számára, hogyan hozzák közel magukhoz okét. Felveti azt, amikor az alapszervezeti munka tapasztalatait a BPB több izben is tárgyalta, felmerült, mert több alkalommal szóvátették a pártonkivüliek, hogy befelé fordulnak a pártszervezetek, nem nyitnak kaput a pártonkivüliek felé. Zártan dolgoznak, a politikai kérdéseket nem viszik feléjük. Ezért is merült fel az, hogy érvanyagot kellene adni a kommunistáknak, hogy hogyan hozzák a párthoz közelebb a pártonkívüli tömegeket. A Pártépitési Munkabizottság is foglalkozott ezzel a kérdéssel és megállapította, nagyon szegényesek az érveink, amivel a pártonkivüliek felé fordulunk. Nem folyik nevelő, agitációs munka, s a tagfelvételi munkában bizonyos rétegek között nem járunk eredménnyel. / mj^|ok, 3o éven aluliak / Tehát a felmerült kérdésben érvanyagra 6