MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980
1980-02-20 578. öe. - 1980_VB 578/47
- 18 módot nemcsak a pártba való felvétel alkalmával, hanem folyamatosan meg kell követelni. - Kiemelkedően fontosnak tartják és aláhuzottan egyetértenek azzal, hogy a párt utánpótlásának változatlnul a legfőbb bázisa a nagyüzemi munkásság marad, ugy érzik, hogy ezzel is kifejezésre jut, hogy pártunk megkülönböztetett figyelmet fordít a nagyüzemi munkásságra. A fejezethez kapcsolódóan a legtöbb vitát a KISZ tevékenységének megítélése váltott ki, hozzátéve, hogy a megfogalmazott észrevételeket erősen befolyásolta helyi KISZ szervezetek munkájának színvonala. Több helyen megállapították, hogy az irányievek tul pozitívan értékeli a KISZ munkáját. A KISZ munkájában sok a formális elem, háttérbe szorul az ideológiai, politikai nevelő munka. Főleg üzemi területen csökkent a KISZ szervezetek tömegbefolyása, szervezettsége. Nem tartják elegendőnek, hogy a KISZ munka csak a nemzeti ünnepek megünnepléséből és a társadalmi munka vállalás teljesítéséből áll. Ezért erősíteni kell a KISZ kommunista jellegét, mozgósító képességét, hatékonyabban kell résztvenni a fiatalok szocialista értékítéletének formálásában. A vitában több helyen felvetették, hogy a KISZ szervezetetekben felül kellene vizsgálni az évenkénti választások rendszerét. Ezenkívül a fejezet pontjaihoz több kiegészítő észrevétel, javaslat hangzott el: - Kérték a taggyűléseken, hogy a felsőbb pártszervek gyakrabban reagáljanak a kritikai észrevételekre, a különböző intézkedések és határozatok meghozatalában jobban vegyék figyelembe az információs jelentésekben szereplő észrevételeket. - A párt politikájának megvalósítása nagymértékben függ a kádermunka elveinek alkalmazásától, az elvek helyes és egységes értelmezésétől. A vezetők politikai alkalmassága nem szűkíthető le csak a politikával való egyetértésre vagy a Jtf