MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-01-09 574. öe. - 1980_VB 574/49

- 7 ­vezetője részéről kezdeményezés hangzott el arra, hogy a gyár­egység három szocialista brigádja tegyen együttes vállalást az 1979 évi terv sikeres /a minőségi követelményeket érvényesitő/ teljesítés érdekében. A kezdeményezéshez csatlakoztak. A viták kritlku8abbak voltak egyaránt bírálták az alapszer­vezetek vezetőségét, a gazdasági, intézményi vezetést és ész­revételeket tettek a közvetlen irányító pártszervek, a felsőbb párt és állami szervek felé is. Az önbírálat irányába mutat az a tény, hogy a "kifelé mutogatás" nem volt jellemző. így a kritikai megjegyzéseket, észrevételeket a kollektíva általában magáévá tette, de ezekből hiányzott a személyes jelleg, a sze­mélyre szóló bírálat. A hozzászólók saját személyük irányába csak elvétve gyakoroltak önkritikát. 2./ A belső pártélettel összefüggő kérdések A beszámolók megállapításait a tagság a vitákban megerősítet­te, illetve néhány vonatkozásában kiegészítette. A tagfelvételi munkában a munkások felvételének akadályát az egyre csökkenő munkáslétszámban és a viszonylag magas tagdíj­ban jelölték meg. A KISZ pártirányításának továbbra is vannak gyenge pontjai: több pártszervezetben kevés 3o éven aluli párttagot irányítanak KISZ munkára, m # nem mindenütt vált gyakorlattá a KISZ vé­leményezési jogának érvényesítése; az üzemi KISZ-szervezetek szervezettsége alacsony. A szakszervezeti munkával kapcsolatban hangot adtak annak, hogy a szükségesnél kevesebben foglalkoznak politikai kérdésekkel és inkább az érdekvédelmi kérdések kerülnek túlsúlyba. A hozzászólásokban elég gyakran utaltak a párttagok személyes példamutatásának fontosságára. Sok szó esett a munkafegyelem lazaságairól a társadalmi tulajdon védelméről. E téren előfor­duló problémák elkerülhetőek lennének, ha a párttagok időben közbelépnének. A párttagság azonban túlságosan is elnéző, az ilyen eseteket sokan bocsánatos bűnnek tartják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom