MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980
1980-01-09 574. öe. - 1980_VB 574/27
- 9 híve, a határozatok megvalósítása során azonban - különösen ha az egyéni érdekeket is érint - nem ilyen egyértelmű az egység. Az is hangot kapott, hogy a határozatok végrehajtásának ellenőrzésében hiányzik a végrehajtásért felelő személyek munkájának az értékelése, a szükséges következtetések levonása, legtöbbször a feleló*sségrevonás is elmarad. A Központi Bizottság határozataival kapcsolatban elmondották, hogy a határozatok, állásfoglalások tudományosan megalapozottak, előremutatók. Gondot okoz azonban, hogy a határozatok megjelenését követően, a kapcsolódó állami döntések késnek, kibúvókat hagynak, vagy egymással nincsenek szinkronban. /Kirivó példa volt, az Országos Szakmai Bértáblázat ügye/. Többször elhangzott, hogy már a XI.Kongresszus előtt is szó esett több olyan kérdésről, mely napjainkban égető problémává vált /pl. munka és üzemszervezés/. Egyes felszólalók hiányolták a kádermunka következetességét, konkrétan azt, hogy a mulasztókat, tehetetlenkedőket nehezen mozditják el helyükről, s még mindig előfordul, hogy az egyik területen alkalmatlannak bizonyuló vezető máshol ismét funkciót kap. Felvetették, hogy a propaganda munkában a párt- és tömegszervezeti oktatásban ne csak a megjelenést kérjék számon, a propagandisták szigorúbban kérjék számon a tananyag elsajátítását* Az is elhangzott, hogy a pártoktatásban erősiteni kell az elméleti ismeretek felhasználásának készségét. Igényként fogalmazódott meg, hogy a taggyűléseken több ideológiai témával foglalkozó kérdést kell napirendre tűzni. A felszólalók egy része az agitáció nehézségeivel foglalkozott, ami nemcsak olyan bonyolut kérdéseknél nyilvánul meg, mint az áremelések, hanem sok belső pl. a takarékossággal összefüggő kérdésben is jelentkezik. A dolgozók az agitációval ellentétes gyakorlatra saját munkahelyükön elég sok példát látnak. Kiemelték, hogy a párttagságot rendkivül sok kérdéssel keresik meg a pártonkívüliek. Ezért szükséges, hogy felkészülten tudjanak reagálni és mozgósítani.