MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-12-10 601. öe. - 1980_VB 601/8

3/b. Fegyelmi ügyek* Zakariás István ügyéhez: Szenté Antal: Előzetes tárgyalásunk során felmerült egy jegyzőkönyvön kivüli kérdés is. A KEB-től kapott információ szerint a belügy nem adott semmiféle megbízatást ennek az embernek* A PB. ugy találta, hogy nem alkalmas párttagnak. Vincze Lukács: A napokban kontrolláltattam én is a kérdést. Tul azon, hogy a belügytől nem volt, a honvédségtől sem volt megbízatása. A múltkori VB. ülésen felmerült, de a jelenlegi anyagban is szerepel. A belügyi útlevél osztály jelzi a jogellenes kint­maradást és hazatérést. Javaslatot tesz a BRPK irányába, hogy inditsanak-e az illető ellen eljárást, vagy ne. A büntetőeljárás megindítását minden esetben a konkrét eset összes körülményei döntik el, amit az un. kisbizottság javasol. Ez az ember valóban politikailag kompromittált személyként van nálunk nyilvántartva, de akkor miért kaphatott feddhetetlenségi bi zonyi tványt ? Zakariás István személyesen: Pártfegyelmi vétségem tárgyalásánál kérem vegyék figyelembe a következőket. 1964 óta dolgozom a Taurus kollektívájában. Ismerik a munkámat, személyemet, ott váltam vezetővé még mielőtt felvételi kérelemmel fordultam volna a pártszervezethez, ezért semmiféle szándék nem vezetett, hogy félrevezessem őket. Kérem döntésüknél tegyék lehetővé, hogy a pártban bizonyíthassam: olyan tagja vagyok, aki a magasabb követelményeknek is meg tud felelni. Somogyi Sándor: Személy, vagy személyek engedélyezték ezt a tartós kinttartózkodást? 1965-ben a NIM nem járult hozzá kinttartózkodásához, akkor az Ön munkaviszonyát fel is mondták. Miért nem jött akkor haza? Köteles Zoltán: Az anyagból nem derült ki, hogy a vállalat akkori vezetője és helyettese kitől értesült kinttartózkodásáról, vagy szándékáról? Zakariás István: Egy hibás saját döntés következtében maradtam kint. Vezetőimmel külföldön is többször kapcsolatba kerültem, akik Írásban nem szólítottak fel, hogy térjek haza. Somogyi Pál vezérigazgató szóbeli meghatalmazást adott, hogy kimenjek magán-utlevéllel NSZK-ba és a Pirelli cégnél felvételizzek, s amennyiben sikerül, hivatalossá teszi kinttartózkodásomat. Hozzá küldtem azt a munka­vállalási szerződést is, amit a vállalattal kötöttem. írásbeli felszólítást nem kaptam, csak szóbelit. Azt mondják jöjjek haza, s kinttartózkodásomat ugy fogják fel, mint szakmai gyakorlatot. S

Next

/
Oldalképek
Tartalom