MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980
1980-10-29 598. öe. - 1980_VB 598/5
k A kérdésekre Baranyai Tibor ós Kékedi György elvtárs válaszolt. Somogyi Sándor elvtárs összefoglalója: Javaslom, hogy a Végrehajtó Bizottság a Budapesti Pártbizottság Jelentését, valamint javaslatait a lakóterületi körzeti pártalapszervezetek munkájának fejlesztésével kapcsolatban alapként fogadja el. Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak, hogy bizza meg az anyagon dol- <£ ^ht, gozó elvtársakat azzal, hogy a KB Pártépitési Munkaközösség e s a PVB javaslatait, észrevételeit megfelelőképpen érvényesitsék a végleges szöveg kialakításában. A szöveg véglegesitésével javaslom a Végrehajtó Bizottságnak, hogy a BPB titkárait bizza meg. A szóba került dolgok többségét pontosabb fogalmazásban reálisabbá lehet tenni, reálisnak azt tartjuk, hogy szolidan fejleszteni azt, amit eddig elértünk. Ez két irányú: fejleszteni a belső pártéletet, fejleszteni a tömegpolitikai munkát, tömegkapcsolatokat erősiteni. Tenni kell egy lépést, hogy ezek a körzetek közéleti munka szempontjából erőteljesen tudjanak dolgozni. 5