MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-10-09 596. öe. - 1980_VB 596/102

- 9 ­Az időskorúak családi környezetben való gondozásának el­sődlegessége mellett jelentősen bővül a szociális ottho­ni férőhelyek száma, illetve a betegotthonok befogadó képessége. A tervidőszak alapvető infrastrukturális céljai az ál­lami, a vállalati és a lakossági eszközök együttes fel­használásával valósithatók meg. Kiemelt fontosságú a la­kosság minden rétegére és településére kiterjedő széles körű társadalmi munkaprogram kidolgozása. 4. A tervidőszakban az alábbi főbb jellemzők szerint javul­nak a fiatalok életkörülményei: Az ország lakásszükséglete 1985-ig mennyiségileg csökken, emellett azonban várhatóan továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy az önálló lakással nem rendelkező igénylők között nő a fiatalok aránya. Ezért továbbra is indokolt fenntartani azokat a preferenciákat, melyek eredményesen segítenék a fiatal házasok lakáshoz jutását. A tervidőszakban lakáspolitikánkat tovább kell korszerű­síteni; cél, hogy a mérséklődő állami lakásépítéssel egyide­jűleg erőteljesebben ösztönözzük a személyi tulajdonú lakás­építést, arányosabbá váljon a lakáshoz jutásban az állam és a lakosság terhe. Ezzel egyidejűleg tovább javuljanak a fiatal házasok lakáshozjutási feltételei, esélyei. Ennek érdekében: a tanácsok a kiutalható lakások közül továbbra is meg­határozott arányt fiatal házasoknak utalnak ki; a szociálpolitikai kedvezményt ki kell terjeszteni a korszerű csoportos családi házat építőkre is; indokolt bevezetni a progresszív hiteltörlesztést; JOL

Next

/
Oldalképek
Tartalom