MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980
1980-08-22 592. öe. - 1980_VB 592/30
-•Jszubjektivizmusra, de ilyen nagyságrendben még nem vetődött fel. Ennek az ügynek a kapcsán elhangzanak szenvedélyes vélemények. A Kiss Csaba féle ügyet nem akarom érinteni. Hogyan kell megitélni ezt a helyzetet. Nem hiszem, hogy el akarta volna kenni ezt az ügyet. Nem tagadta ez ügyben a felelősségét, csak nehezen ismerte el. Nehezen jutott el a maga felelőssége felismeréséhez. Fehérné elvtársnő müveit, széles látókörű, tapasztalt, 2o éve függetlenített politikai munkát végző személy. Szubjektiv, taszitó fellépésével azonban olyan gondot okoz számunkra, amely felveti azt, hogy szabad-e tartani továbbra is ezen a helyen. Ez az ügy sokat ártott tekintélyének, egészségének. Látom a felelősségét. Indokolt Molnár elvtárs állásfoglalása, rövid időn belül más munkaterületet kell keresni számára. Somogyi Sándor: a KEB jun.25-i határozata a kórház összevont taggyűlésen ismertetve lett, ott önkritikát gyakorolt Fehérné. Itt is kialakult vita, többen felszólaltak. Pady elmondta, semmiféle retorziót nem érez, hagyják őt dolgozni. Lehet, hogy erőszakoskodott a kerület a választások előtt, de a választáson érvényesíthették akaratukat a párttagok. Az összevont taggyűlés jegyzőkönyvét a KEB-nek megküldték. Nekünk a kerületi VB és PB. előtt kell szólni az ügyről. Figyelemmel fogjuk kisérni, hogy a bejelentők felé ne legyen retorzió. Fehérné elvtársnő munkájának megitélésében már régóta problémák vannak. Feltétlenül szükséges a módszerei, magatartásbeli dolgai miatt más területre tenni. Nem szükséges, hogy a VB. kimondja, hogy alkalmatlan, de ki kell alakitani azt a szituációt, - kádercsere terv - hogy más területre kerüljön. Méhes Lajos: Egy éven belül gondoskodni kell Fehérné elvtársnő képessegeinek megfelelően más munkaterületre való helyezéséről, ezt gondolom a Végrehajtó Bizottság megállapíthatja. A magam részéről szigorúbb pártbüntetést javasolnék,de pontosan azért nem teszem, mert más munkaterületre tesszük és ez sem dicséret. A káderfejlesztési terv részeként kell kezelni áthelyezését. Kovács Károly elvtársat el kell marasztalni, nem járt el kellő gondossággal az ügy kapcsán. Időben fel se merült, hogy hiányzik az ügyészségi határozat, csak később, araikor a bejelentők elmondj ják panaszukat. Nem lett volna szabad ennyire támaszkodnia Fehérné elvtársnő információira. Joggal feltételezték egyesek, hogy ennek valami szabálytalanság a háttere. Javaslom, hogy zárjuk le ezt az ügyet és javaslom, hogy az egész ügy további bonyolitását bizzuk Somogyi elvtársra. Egy éven belül vissza kell térni ellenőrzésként az ügyre. A Végrehajtó Bizottság a BPB. Fegyelmi Bizottságának előterjesztését és javasolt pártbüntetését Fehérné elvtársnő ügyében elfogadta. - A Végrehajtó Bizottság Sövegjártó Ernő "szigorú megrovás, végső figyelmeztetés" pártbüntetését, Korcsolán János pártból történő kizárását megerősítette, Nagy Máté pártból való kizárását szintén megerősítette. Dc>