MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1980

1980-08-22 592. öe. - 1980_VB 592/11

- l'o ­rendszer nem volt beleilleszthető. A Végrehajtó Bizottság ezt a koncepciót megtárgyalta és elfogadta, ezt tiszteletben tartja, bár tudja, hogy a Politikai Bizottság ennek végrehajtását el­odázta, nem tartotta időszerűnek. Amennyiben ez a kérdés ismét napirendre kerül, el tudja képzelni, hogy az idő előrehaladtával a főváros közigazgatási reformjára vonatkozó javaslat nem lesz azonos a korábban kidolgozottal. A fővárosi egészségügyi intéz­ményrendszernek egy racionálisabb kialakitása a fővárosi la­kosság ellátásának jobb megszervezése irányába vezet. Ez meg­győződése, bár nem tudja egyértelműen indokolni. Található olyan, a főváros egésze korszerűsítésére vonatkozó elképzelés, amibe beleilleszthető -akkor, amikor erre szükség van - egy integrált egészségügyi intézmény-rendszer. A javaslatok részletes kimunkálása, jogi vonzatainak áttekinté­se a Fővárosi Tanács VB elé kerülő tervezet feladata. Az integrált egészségügyi intézmény-rendszer irányitását az or­szágos szakintézetek dolgozzák ki, látják el az ellenőrzést, a szakmai tevékenységet az Egészségügyi Minisztérium irányitása mellett, igy a tanácsi szervek csak részben fogják fel ezt saját tevékenységként. Arra már vannak tapasztalatok, hogy az intézmé­nyek szakmai irányításában az államigazgatás és az elmúlt években létrehozott szakfelügyeleti rendszer együttműködése hozhat olyan eredményeket, amelynek során megalapozottan irányithatja a hatáskörében lévő intézményeket, nem túllépve a főosztály ha­táskörét. A három alapvető feltétel adott: egysében van a káder­munkával és személyzeti munkával kapcsolatos tevékenységi kör. Az integrált intézmények élére olyan vezetőket kell állitani, akik a maguk feladatkörében elfogadható módon - a maguk felelőssé­gét is érvényesitve - tudják ellátni a feladatokat. Konzultáltak mindazokkal a tanácsi és pártbizottsági vezetőkkel, ahol az egészségügyi intézmények és kórházak kerületi irányitás alatt állnak, s azokkal is, amely kerületben a szakorvosi rendelőintézetekhez integrálták az egészségügyi szolgálatot. A kerületi pártbizottságoknál az adott titkárral, több esetben az első titkárral, minden esetben a kerületi tanácselnökkel, elnökhelyettessel, s a szakigazgatási szerv vezetőjével beszél­tek. A konzultáció két legfontosabb tapasztalata: az integráció be­fejezésének támogatása, s az irányításban a javaslatok elfo­gadása. Néhány kerülettel többszöri beszélgetést folytattak, ahol próbáltak a félreértésekről szót érteni. Meglehetősen le­szűkítették a kerületben továbbra is biztositható jogokat, jog­köröket, féltek, hogy a kerületi lakosság egészségügyi ellátá­sának kontrollját nem tudják elvégezni. Az előterjesztésben szerepelnek azok a jogkörök, amelyeket továbbra is a kerületi egészségügyi osztályoknak javasolnak ellátni. Az eddigi tapasztalatok szerint, ahol az integrációt megvaló­sították a korábbi vezetők köre 40 százalékkal csökkent. A további elemzések után elképzelhető, hogy ez a csökkenési arány növelhető. Szerepel az előterjesztésben az is, hogy amennyiben olyan dön­tés születik, mely szerint kerületi irányitás alól fővárosi ha­táskörbe kerühek az integrált intézmények, ennek olyan konzek­venciája lenne, hogy a kerületi egészségügyi osztály igazgatási létszáma tovább csökkenne, kb. mintegy 50 fővel. Ebből a köz­ponti főosztályoknak ennek a felét kellene átadni a megnöveke­dett feladatok jobb ellátására. Hasonló a helyzet a KÖJÁLí-okkal II

Next

/
Oldalképek
Tartalom